Első ránézésre úgy tűnt: újabb fideszes töri meg a hallgatás falát, úgy, ahogy Ángyán József tette. Az egykori agrárállamtitkár nyíltan beszélt arról, hogy csókos vállalkozások maffiamódszerekkel szerzik meg az állami földeket. Most Tiffán Zsolt kormánypárti képviselő kiáltott a miniszterelnökhöz, amikor Facebook-posztjában azt írta: „Viktor! Vedd már észre!!! Ezek maffiózók!!!!!” Ám közelebbről szemügyre véve a problémát, úgy tűnik: egy belharc része a segélykiáltás. Sarkosabb fogalmazás szerint még az is megeshet, hogy Tiffánnak megküldték a selyemzsinórt, és végső kétségbeesésében próbálkozik.

 
Orbán és Tiffán Zsolt - Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

„Az nyílt titok, hogy a Dél-Dunántúl erős kormánypárti emberei nem feltétlenül rajonganak egymásért” – magyarázza Berkecz Balázs. A Baranya megyei viszonyokat kiválóan ismerő Együtt-politikus szerint az nem kérdés, hogy Tiffán nincs jóban a Fidesz déldunántúli pártigazgatójával, Bánki Erikkel.

Ahogy azt is beszélik a megyében, hogy a KDNP-s Hargitai Jánossal (a Baranya megyei fejlesztési projektek megvalósításának támogatása céljából kinevezett miniszteri biztos) sem ápol túl jó viszonyt. Tény: Tiffán kvázi beejtőernyőzött a baranyai politikába, helyi fideszes forrásaink szerint Orbán Viktor (aki jóban van a képviselő édesapjával) patronálta. És a jelek szerint ezzel a hátszéllel Tiffán nem akart belesimulni az adott pártviszonyokba, információink szerint hatalmi ambíciói miatt kellett feloszlatni korábban a siklósi és a harkányi Fideszszervezetet, nemrég pedig a szigetvári jutott ugyanerre a sorsra.

A központ támogatását jelzi, hogy ő lehetett az Ős-Dráva Program miniszteri biztosa. Hogy valóban kormánypárti csihipuhiról lehet szó, afelől Tiffán egy fikarcnyi kétséget sem hagy. Amikor arról ír, hogy büntetett előéletű firkászok faggatják nap mint nap, akkor azt is odakanyarítja, hogy a cikkmegrendelések kormánypárti oldalról érkeznek. És éppen két, különböző pártban ülő emberről beszél, akik a pénzt osztják.

A jelek szerint Tiffán épp nem fekszik túl jól – az Ős-Dráva Program ugyanis nem egy sikertörténet. A megyében, mondja Berkecz, az a vélemény, hogy az egész nem több, mint egy nagyobb közmunkaprogram.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!