Nem félünk – üzenték a tüntető máltai újságírók neves társuk meggyilkolása után, Vallettában.

 
Tiltakozók Máltán - Fotó: Mtthew Mirabelli, AFP


Időközben kiderült, hogy távirányítással hozhatták működésbe azt a pokolgépet, amely Daphne Caruana Galizia halálát okozta. Az 53 éves, korrupcióellenes blogger hétfőn, az autójában lett robbantásos merénylet áldozata.

Kivételesen bátor és hatékony oknyomozó újságíró volt.

A Panama-iratok ügyében leleplezései előrehozott választásokat kényszerítettek ki a szigetországban, és foglalkozott a Magyarországot is érintő azeri vesztegetési botránnyal is. A meggyilkolt riporternő három fia lemondásra szólította fel Joseph Muscat miniszterelnököt.

A kormányfő – akinek Galizia kőkemény ellenfele volt – elítélte a merényletet, és azt mondta, addig nem nyugszik, amíg meg nem találják a tettest. Az egyik fiú, Matthew azzal vádolta a politikust, hogy „vér tapad a kezéhez”.

 

"Ez háború. Mi, a nép állunk háborúban az állammal és a szervezett bűnözéssel, amelyek megkülönböztethetetlenné váltak.” Matthew Caruana Galizia, a meggyilkolt riporternő fia

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!