Ha Molnár Zsolt áruló, akkor Mesterházy Attila is az – legalábbis, ha Botka László következetes.

 
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke: Folyamatosan formázzák az erőviszonyokat és a szövetségi politikát - Forrás: Facebook


Emlékeztetőül: az MSZP miniszterelnök-jelöltje azért nevezte árulónak az országos elnökség tagját, mert Molnár nyíltan mást gondolt a szövetségi politikáról, mint Botka (utóbbi elképzeléseit a kongresszus szentesítette).

A hivatalos álláspont szerint ugyanis az MSZP nem működik együtt Gyurcsány Ferenccel. Molnár szerint pedig kellene. Mesterházy most Gyurcsányt demokrataként határozta meg, és – általában – az együttműködés fontosságáról beszélt. Illetve arról, hogy az MSZP segíthetne Simicska Lajosnak az Orbán-rezsim eltakarításában.

Márpedig Botka korábban arról beszélt, hogy a szocialisták nem működnek együtt a Jobbikkal (e párt mecénása Orbán Viktor egykori szobatársa), ahogy Simicskával sem. Egyelőre az MSZP miniszterelnök-jelöltje nem mozdult rá Mesterházy mondására.

Hallgatni nyilván érdeke, ugyanis személyes népszerűségét – ahogy a párt kedveltségét – visszanyesték a szocialista belháborúk.

Azonban az, hogy nincs látványos konfliktus, nem jelenti azt, hogy egységes a párt. Budapest minden esetre kilóg: ezt bizonyítja, hogy a fővárosi szocialisták semmilyen feladatot nem osztottak Tóth Józsefre, noha a Botka vezette Országos Választási Bizottság a XIII. kerületi polgármestert tette meg a fővárosi kampány koordinátorának.

Így a pártközpont nem tehetett mást, felkérte a budapesti választási bizottság elnökét, a fővárosi pártelnököt, Kunhalmi Ágnest, hogy Tóth Józseffel egyeztetve találja meg a 18 budapesti egyéni választókerületben induló jelöltet. A hivatalos álláspont szerint augusztus végére az ország összes választókerületében meglesz a jelölt, illetve Botka László bemutatja árnyékkormányát.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!