Nem lesz meg idén a 40 milliárdos plusz áfa, amivel a nemzetgazdasági miniszter tervei szerint bővítette volna az adóhatóság kasszáját. Matolcsy György még szeptemberben bejelentette: számításaik szerint különböző áfaügyi „hamisságok” miatt 600 milliárd forinttal kevesebb adó folyik be, mint amennyinek kellene.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pedig a „hatékonyabb adóbeszedésre való átállás keretében vállalta, hogy 40 milliárd forint többletáfát szed be idén”. A Világgazdaság megkereste a hivatalt, hogy kiderítsék, hogy állnak az ellenőrzéssel, hány cégnél jártak és mennyi bevétel várható az eddigiek alapján. Az adóhatóság válasza így szólt: az ellenőrzéseket 90 napon belül kell lezárniuk, ez a legnagyobb adózók esetében 120 napra bővül, indokolt esetben pedig meghosszabbítható. A határidő miatt a VG kérdései egyelőre nem megválaszolhatóak, mivel a folyamat legkorábban december első felében zárulhat le. A NAV válaszlevelében azt is kifejtették, hogy a 40 milliárd pluszbevételt csak úgy tudják teljesíteni, hogy munkaerőt csoportosítanak át, illetve a hatékonyságot fokozzák – nem csak az ellenőrzés, hanem a végrehajtás során is, azaz szigorítanak a behajtás folyamatán. A Világgazdaság értelmezésében pedig mindez azt jelenti, ebben az évben már nem jön össze az a 40 milliárd forintnyi plusz áfa, melyet Matolcsy György a kasszában szeretett volna látni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!