- Körkörös öntámadásba bonyolódott az ellenzék

- A Fidesz polgárháborús pszichózist vizionál – de ki provokál

- Az MSZP szerint az ország belepusztul a diktatúra kiépítésébe

 Még visszaránthatjuk Magyarországot a szakadék széléről, de ehhez szükségem van az önök segítségére – üzeni a választóknak Horn Gyula sírja mellől (az MSZP legnépszerűbb miniszterelnöke most lenne 85 éves) Botka László. Az MSZP miniszterelnök- jelöltje gyakorlatilag megnyitotta a szocialista kampányt, és a Fidesz szélsőjobb- tutujgató politikai gyakorlatába (lásd cikkünket a július 8-i VH 12. oldalán, Széljobb keringő címmel) szállt bele. A magát Orbán kihívójaként pozicionáló Botka nem a Soros-plakátokra repült rá, hanem a kormányfő Horthy Miklóst nagy államférfiként méltató mondataira. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint egyértelmű a kormányzó megítélése: Horthy vitte bele a magyarokat a második világháborúba, ő állt rossz oldalra, mert diktátorok szövetségese lett, és így pusztulásba vezette Magyarországot. Botka – vélhetően a diktátorpárhuzam kapcsán – úgy érzi: ez vár most is a magyarokra, ha nem váltják le 2018-ban Orbán Viktort. Az üzenet drámai hangú. Nem véletlenül: idén ősszel olyan brutális kampány jöhet, amilyet a rendszerváltás óta nem látott az ország. Hogy ki kire lő, az még nem egyértelmű.

Jelen állás szerint a kis pártok együttesen tüzelnek az MSZP-re. A DK azért, hogy rábírja a szocialistákat egy szövetségre, olyanra, amelyik Gyurcsány Ferencet közös lista előkelő helyén szerepelteti. Csakhogy a Demokratikus Koalíció pontosan tudja, hogy az együttműködés feltételéül Botka a Gyurcsány- mentes listát szabta. Ennek érdekében – kompromisszumos javaslatként – Gyurcsány egy 13. kerületi, valószínűleg üzembiztosan nyerő, „vörös” választókerületben indulhatott volna, de a DK-elnöke megkötötte magát, mondván: ő nem hagyja magát eldugni, a lista elején kíván szerepelni, és országot járni.

Az Együtt pedig a többi kis párt összefogását szorgalmazza, az ideológiai mondás az, hogy az új pártnemzedéknek – értsd: a 2010 után alakult formációk – léphetnek fel hiteles kormányváltóként. Ám a jelek szerint az országosan is érdemi támogatással bíró LMP (népszerűsége mintegy 4 százalék a teljes lakosság körében), nem partner ebben. Viszont lehet, hogy változtat a véleményén, miután a Medián azt mérte: egy LMP–Momentum összefogás 14 százalékot kapna, míg ha az Együtt és a PM is beszállna, akkor 16 százalék lenne a támogatottság. (Megjegyzendő: a négy párt jelenlegi támogatottsága 5-7 százalék. Azaz az összefogás lehet erős hívószó.)

Az azonban biztos, hogy az ellenzék egyöntetűen támadja a Fideszt. A kormánypárt prominensei vészjósló forgatókönyveket vázolnak őszre – és előre az oppozíciót teszik meg bűnbakká. Kövér László utcai zavargásokra és polgárháborús pszichózisra számít ősszel, ahogy élesedik a kampány – no, nem a Fidesz, hanem az ellenzék miatt. A házelnök szerint „leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt”. Úgy vélte, „megpróbálnak majd egy olyan hangulatot kialakítani, amiben mindent fölülír a polgárháborús pszichózis”.

A kövéri jóslat pedig rémisztő. Igazságtartalma ugyan nincs – legalábbis az ellenzék, a civil világ, illetve Soros törekvéseit illetően. Azonban, úgy tűnik, egy forgatókönyv része.
 

Jól árazott Fidesz-plakátok
A Simicska-érdekeltségű Mahir Cityposter, aminél NAV-vizsgálatot rendeltek el a Jobbiknak adott kedvezmények miatt, a Fidesznek 2010-ben még olcsóbban adott hirdetési felületeket – derült ki a 24.hu birtokába került dokumentumokból. Eszerint a Fidesz a Jobbik adataiból kalkulálható ár 58 százalékát fizette csupán plakátonként. A jelenlegi listaárakon nagyjából 1 milliárd forintot kellett volna átutalnia a Fidesznek a portál számítása szerint, de akkor 23 milliót fizetett mintegy 4700 óriásplakátért. Így 5000 forint átlagos darabár jön ki, szemben a Fidesz által most kifogásolt 8500- as darabárral.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!