Néhány óra alatt ölte meg egy ismeretlen kórokozó azt a 16 éves magyar diáklányt, akit nem akartak ellátni a mentősök Angliában.

 

Egyelőre nem tudni, milyen kórokozó okozta az Angliában kedden éjjel elhunyt tizenhat éves tanuló rosszullétét, az orvosi vélemények szerint azonban nagyon erős fertőzésről lehet szó. Ezt a lány tünetei és rendkívül hirtelen halála is igazolni látszik, ezért a szombathelyi iskola többi tanulóját, akik az elhunyttal közösen vettek részt az utazáson, itthon megvizsgálták. A hazatért csoport tagjai közül eddig két tanuló jelezte, hogy fáj a gyomra, illetve köhög, panaszaik azonban nem súlyosak. Egyelőre nem tisztázott, hogy ugyanaz a betegség támadta-e meg őket, mint az elhunyt lányt.

Az mti.hu tudósítása szerint a szombathelyi iskola diákjai három tanár kíséretével tanulmányúton vettek részt Berkshirben. Az áldozat kedd este lett rosszul. Tanárai mentőt hívtak, akik először telefonon keresztül azt javasolták nekik, hogy próbálják megnyugtatni a fiatal beteget, és tartsák őt megfigyelés alatt. A lány állapota azonban tovább romlott, fájdalmakra, hasi görcsökre panaszkodott. Ekkor a kísérők ismét a mentőket hívták, akik a második bejelentés után személyesen is megvizsgálták a tanulót, ám különösebb okát a betegségnek nem sikerült megállapítaniuk. Diagnózisuk szerint a szülők hiánya, a honvágy és az utazás izgalmai okozták a tüneteket, ezért további pihenést javasoltak, majd távoztak. Húsz perccel ezután a pedagógusok észlelték, hogy a lány nem lélegzik, újraélesztéssel próbálkoztak, a kiérkező orvos azonban már csak a halál tényét tudta megállapítani. A tanulócsoport utazását a történtek után megszakította, a diákok hazatértek, két tanár azonban kint maradt, hogy intézzék az ügyeket. Az áldozat boncolása már megtörtént, szervi bajt azonban nem sikerült megállapítani, ezért merült fel a vírusos fertőzés gyanúja. A lány szülei ragaszkodnak ahhoz, hogy a holttest hazaszállítása után a magyar igazságügyi szakértő ismételje meg a vizsgálatot, ők továbbra is az angliai mentőket hibáztatják gyermekük haláláért.

 

Magyarországon egyre kevesebben fordulnak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel. A 10. héten közel 30 százalékkal kevesebb panaszt jegyeztek fel az orvosok, mint az előző héten. A legnagyobb változás Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyében volt: itt 80 százalékos csökkenés volt megfigyelhető az előző héthez viszonyítva. Az ÁNTSZ a jelenlegi szezonban március 13-ig 58 olyan halálesetről értesült, amely influenzamegbetegedéssel hozható összefüggésbe. Az előző szezonhoz képest több mint felére csökkent az influenza áldozatainak száma, a tavalyi év ezen időszakában 130 fő hunyt el a betegségben. Idén 55 betegnél a H1N1 vírus, 3 betegnél a B vírus okozott halált. Az áldozatok között két 5 éven aluli gyermek és tizenhat 60 év feletti személy volt. Az elhunytak 90 százaléka az influenza szempontjából fokozottan veszélyeztettek csoportjába tartozott, az előzetes információk szerint az 58 áldozat közül mindössze ketten kaptak a jelenlegi szezonban influenza elleni védőoltást. A 10. héten az influenzás megbetegedések 50 százalékát a B vírus okozta. Ez volt az első olyan hét az idei szezonban, amikor a vizsgálatok több ilyen típusú fertőzést azonosítottak, mint H1N1 vírus okozta megbetegedést.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!