Mészáros Lőrinc összehozta az ország legnagyobb turisztikai cégét – magának. A főoligarcha tucatnyi kempingbe vásárolta be magát. Mindjárt ötmilliárdért fejleszthet az állam kempinget, meg lesz egy durva élménypark is.


Nem lepné meg a balatoni turisztikai szakembereket, ha a közeljövőben egy, a kempingek beépíthetőségét tovább könnyítő jogszabályváltozásra bólintana rá a parlament – most, hogy Mészáros Lőrinc egyik érdekeltsége bevásárolta magát tucatnyi balatoni kempingbe, amikor megvette a 66 éves Balatontouristot. És még az is előfordulhat, hogy a feltételezett beépítést közpénzből finanszírozhatja az oligarcha, ugyanis a következő években a Balatonra költhető 365 milliárd forintos fejlesztési keretből ötmilliárdot szánnak kempingek „tuningolására, illetve szerepel egy rejtélyes 17 milliárd forint is élménypark kialakítására – helyszínmegjelölés nélkül.

Igaz, a Balatontourist jelenlegi állapotában sem rossz üzlet, a jelek szerint létezik a balatoni turizmusban is a „kempingreneszánsz”,  a bel- és külföldi turisták körében is akad egy réteg, amelyiket kifejezetten a „sátrazás, faházazás” vonz. Így a cég 2015-ben 1,6 milliárd forint árbevétel mellett 123 milliós adózott eredményt ért el. Annak ellenére, hogy a Balatontourist az elmúlt évtizedben jelentős fejlesztéseket nem hajtott végre. Egyes kempingek kifejezetten retró jellegűek, mint például a balatonszemesi Lidó a hetvenes évekből ott felejtett faházaival.

Azzal, hogy a Hunguest Hotels szállodaláncot is tulajdonló Konzum-csoport (ennek részese Mészáros Lőrinc) megvette a Balatontouristot, a legnagyobb hazai turisztikai vállalkozás jött létre. És a Konzum tovább terjeszkedne a tó partján.


A Balatontourist számokban

106 hektárnyi Balaton-part
12 kemping
200 mobil ház
500 bungaló
5200 kempinghely

183
ezer vendég 630 ezer éjszakát töltött el tavaly a Balatontourist kempingjeiben, így a cég a balatoni régió vendégforgalmának mintegy hetedét tudhatta magáénak. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!