Sokkolta Németországot az a gyilkosság, amelynek áldozata egy 15 éves lány, tettese pedig afgán menedékkérő. A borzalmas eset után nehéz tárgyilagosnak maradni, mégis van, aki megpróbálja. Mit üzennek valójában a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények?
Éppen elmúltak a karácsonyi ünnepek, amikor Abdul D. konyhakéssel megszúrta volt barátnőjét egy illatszerboltban, a Rajna- vidék–Pfalz tartománybeli Kandel városában. Mia életét már nem tudták megmenteni. A fiú nem bírta elviselni, hogy a 15 éves lány röviddel azelőtt szakított vele. Fenyegetni kezdte, egy német srácot pedig, akire féltékeny volt, ököllel megütött az iskolában. Hiába tettek feljelentést a lány kétségbeesett szülei már december közepén: amikor megtörtént a tragédia, a rendőrség és a gyámhatóság egymásra mutogatott.
A szörnyű eset súlyos tanulságokkal szolgál. Először is Abdul D. menedékkérelmét már 2017 februárjában, tehát tíz hónappal a gyilkosság előtt elutasították, így rég nem kellett volna Németországban lennie. Csakhogy érkezésekor születési dátumként 2002. január 1-jét adta meg, amit a hatóságok bemondásra el is fogadtak – vagyis ettől kezdve fiatalkorúként kezelték. Alighanem ez lassította le végzetesen a kitoloncolását.
Pedig a nyilvánosságra került fotókon a tettes jóval idősebbnek látszik. Az áldozat apja nem hiszi el, hogy még a 16. életévét sem töltötte be a gyilkosság idején, ám a hatóságok kitartanak amellett, hogy Abdul nem nagykorú. Az igazság talán sohasem derül ki, mindenesetre a menedékkérő fiatalok életkora rendkívül kényes probléma (lásd keretes írásunkat).
Alig pár nappal ezután tették közzé az első átfogó tanulmányt, amelyet a neves kriminológus, Christian Pfeiffer készített a témáról, két kollégájával közösen. Az egykori tartományi igazságügy-miniszter nem indulatból közelített, mint az érthetően felháborodott közvélemény, hanem statisztikai adatok felől. Az alapkérdésre, hogy tényleg olyan sok erőszakos bűncselekményt követnek-e el a menedékkérők, a tudós válasza egyértelmű: igen. Ez tény akkor is, ha közben rengeteg álhír terjed az interneten (lásd keretes írásunkat).
A vizsgált tartományban, Alsó-Szászországban két év alatt (2014–16) bő 10 százalékkal emelkedett az erőszakos cselekmények száma, és ez szinte egészében (92 százalékban) az újonnan érkezettek rovására írható.
Ugyanakkor meglepő eloszlást mutat az elkövetők nemzetisége. Feltűnően kevés köztük szíriai és iraki, annál több az észak-afrikai. Marokkóból, Algériából és Tunéziából a menedékkérők nem egészen 1 százaléka regisztrált, viszont ők követték el minden hatodik erőszakos bűncselekményt. Ők azok, akiknek kilátásuk sincs a menekültstátuszra, mondják a szakemberek.
Ezzel szemben a tényleges háborús övezetekből érkezők reménykedhetnek, hogy befogadja őket a csábítóan békés és gazdag Németország, ennek megfelelően igyekeznek betartani a játékszabályokat, nehogy rontsák az esélyeiket.
A másik fontos észrevétel: sokkal inkább hajlamosak az erőszakra azok a fiatalok, akik menekültszállásokon élnek, zárt férfiközösségekben. Ebben a közegben ez a norma. Általános az egymás közötti leszámolás, a menedékkérők által elkövetett támadások áldozata többnyire egy másik menedékkérő. Emberölések esetében ez az arány 10-ből 9, súlyos testi sértéseknél 4-ből 3.
„Hiányoznak a nők”, mondja doktor Pfeiffer. A normális családban, ahol jelen van az anya, a feleség, a barátnő, vagy akár csak egy lánytestvér, nem így intézik a konfliktusokat. Ez megfontolandó szempont a vitatott családegyesítési ügyekben, teszi hozzá a kriminológus.
A tanulmány rámutat még néhány jelenségre, amelyek árnyalják a képet. Arra például, hogy az erőszakos bűncselekményt elkövető migránsokat szinte kivétel nélkül azonnal feljelentik, a német tettes viszont nagyobb eséllyel ússza meg a balhét rendőrségi eljárás nélkül. És persze világos az is, hogy az elutasított menedékkérők gyors kitoloncolása csak akkor hatékony, ha az Európai Unió képes megvédeni külső határait – magyarán, akit egyszer hazaküldenek, nem bukkan fel újra.
Ami a menekültek integrációját illeti, egyetlen komoly szakember sem kínál csodaszert. Egyszerűen arra volna szükség, amit a németek (és velük együtt más nyugat-európai befogadó társadalmak) vétkesen elhanyagoltak: világos és következetesen betartatott játékszabályok kellenek, oktatás, nyelvtanítás, munkalehetőség, odafigyelő és célzott szociális gondoskodás, családi közösségek. A baj az, hogy mindezzel több évtizedes késésben vannak, és ezért időnként borzalmas árat kell fizetniük.
Rémhírek. Egy 20 éves nő tett feljelentést, mondván: orális szexre kényszerítette egy ismeretlen férfi egy warnemündei játszótéren, 2016. április 6-án. A nyomozóknak gyanús volt a vallomása, az orvos szakértő arra következtetett, hogy sérüléseit önmagának okozta. Hamar kiderült, hogy a labilis lelkű lányt senki sem támadta meg, csupán figyelemre, együttérzésre vágyott. Ám a rémhír futótűzként terjedt a közösségi médiában. A jól értesült megosztók kiegészítették azzal, hogy a tettes „sötét bőrű” volt, csak a rostocki rendőrség „elhallgatja” ezt a körülményt. Újabb zászlócska került arra a térképre, amelyen a Rapefugee.net honlap gyűjti a bevándorlók által Németországban elkövetett nemi erőszak eseteit.
A Der Spiegel hírmagazin oknyomozó riporterei vették a fáradságot, és egyesével megvizsgálták az önmagát „cenzúrázatlan” hírforrásként reklámozó oldal történeteit. Volt, amelyikről kiderült, hogy kétszer-háromszor is szerepelt a listán különböző források alapján. Volt, ahol valóban történt erőszak, de a tettes német. És találtak jó néhány, a warnemündeihez hasonlóan teljesen légbőlkapottat is.
A felsorolt esetek több mint harmadáról derült ki, hogy hamis. A tisztázás után 455 közül 291 eset bizonyult valódinak – ami persze 291-gyel több az eltűrhetőnél.
A PONTOS ÉLETKORT gyakran lehetetlen megállapítani. Sok menedékkérő papírok nélkül jön Európába, de ha van is nála igazolvány, az sem perdöntő: Afganisztánban például nem létezik megbízható anyakönyvezés. Az egyedül érkező fiatalok jobban járnak, ha azt állítják, hogy nem töltötték be a 18. életévüket. Fiatalkorúként különleges elbánásra jogosultak. Nem menekültszállásra kerülnek, járhatnak iskolába, szükség esetén pszichológus foglalkozik velük, és mindezt a német állam fizeti. Ha összeütközésbe kerülnek a törvénnyel, enyhébb a büntetésük.
És ami a legfontosabb: kitoloncolásuk jóval bonyolultabb, mint a felnőtteké.
Szélsőséges példa egy másik afgáné, aki szintén emberölés gyanújával áll bíróság előtt Freiburgban. 17 évesnek vallotta magát, de sikerült előkeríteni az apját, aki úgy emlékszik, hogy fia 1984-ben született, vagyis Németországba érkezésekor 31 esztendős(!) volt. Becslések szerint a magukat fiatalkorúnak mondó menedékkérők harmada valójában felnőtt. A kandeli késelés óta sokan követelik, hogy orvosi vizsgálatokkal próbálják meghatározni a tényleges életkort, a bűnelkövetőket pedig kétes esetben tekintsék nagykorúnak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!