Nincs ki ellen bevetni a közös európai hadsereget - Az orosz titkosszolgálat nem olyan jó, mint hisszük - Trump tényleg nem segítené meg a Baltikumot orosz támadás esetén – interjú Jeremy Shapiro amerikai biztonságpolitikai szakértővel

 
 

– A szlovák és cseh miniszterelnökök – csatlakozva Orbán Viktor korábbi felvetéséhez – most látják elérkezettnek az időt egy európai hadsereg megteremtéséhez.

– Elképzelhető – bár nem túl valószínű –, hogy az európai tagállamok a mélyebb integráció felé mozdulnak el a védelempolitikában. De ez azért nem lesz olyan jó, mintha Nagy-Britannia is részt venne benne. Nagy divat mostanában az Egyesült Királyságot okolni azért, mert az európai integráció nem haladt előre. Ám sokan elfelejtik: más országok is ellenezték az együttműködést, de nem kellett felemelniük a szavukat, mert a britek megtették helyettük. Ezentúl nem lesz ilyen kényelmes helyzetük.

– Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból nagy lehetőséget jelent az európai védelempolitika reformjára vagy inkább súlyos veszteséget?

– Egyértelmű veszteség. Sokat nem kell matekozni azon, hogy rájöjjünk: a katonailag legerősebb állam távozása nem lesz előnyös.

– Van tehát esély a közös európai hadsereg megteremtésére?

– Nagyon kevés ország szeretné valóban létrehozni. A listán az első Franciaország, amely körülbelül úgy képzeli a dolgot, hogy mindenki lépjen be a francia hadseregbe, és még fizessenek is érte. A közös védelmi erő nem igazán téma az európai országokban. A kormányok sem igazán akarják, és nem is igazán kivitelezhető, ha nem emelik meg jelentősen a hadi kiadásokat.

– Akkor hogyan lehet leküzdeni azt a válságot, amelyet éppen a közös hadsereggel akarnak orvosolni?

– Milyen válságot tudna a közös európai hadsereg kezelni? Az oroszok nem katonákkal, hanem korrupcióval szállják meg Európát. A terroristák olyan emberek, akiknek megvan az európai uniós – rendszerint francia – állampolgárságuk. A migránsok meg lukas hajókkal érkeznek, amelyek maguktól is elakadnak a tengeren. Az európai közös hadsereg támogatói be akarnak avatkozni Szíriában, hogy megoldják a problémát? Az Egyesült Államoknak elég nagy serege van, de gőze nincs arról, mit kezdjen Szíriával és a migránsokkal. Vagy az európai hadsereggel visszaszereznék a Krím félszigetet Ukrajna számára? Nem hiszem, hogy ennek bármi értelme is lenne. Az orosz tankokkal szemben védenék majd meg Észtországot? De nem fenyegetik orosz tankok Észtországot, és én nem is hiszek abban, hogy fenyegetni fogják. Kétségkívül az elmúlt ötven év legsúlyosabb válságáról beszélünk Európában. De nem biztonságpolitikai krízisről, amit hadsereggel kellene kezelni.

– Tulajdonképp milyen válsággal állunk szemben?

– A belpolitika válságával. Populizmus jellemzi, illetve általános elégedetlenség a globalizációval és az európai integrációval kapcsolatban. Tény, hogy szembe kell nézni a terrorizmussal és a migrációval. Ám ez utóbbi az 1970-es években sokkal nagyobb problémát jelentett, mint most. Szemben a bevándorlással, ami jelenleg okoz gondokat. Leginkább belpolitikaiakat.

– Az oroszoktól sem kell félni?

– Ezt sem látom akkora fenyegetésnek, mint mások. Nem gondolom, hogy szándékukban állna bármit is tenni, és igazából azt sem, hogy képesek lennének rá. Európa a belső problémákat akarja úgy feltüntetni, mintha azok külföldről érkeznének. Ez nagyon veszélyes, mert lehetetlenné teszi, hogy rendbe tegyék otthon a dolgokat.

– Akkor hát mi a házi feladatuk az uniós tagállamoknak?

– Először is megnevezni a valódi problémákat, és nem óvni tovább az állampolgárokat a nehéz döntésektől. Persze egyáltalán nincs könnyű dolguk a politikusoknak. Mert hiába nem jelent akkora fenyegetést a terrorizmus, ha a választók ennek éppen az ellenkezőjét érzik. Az emberek azért is annyira fogékonyak a külső gondok iránt, mert már elméletben is sokkal könnyebb megoldani őket. Például mindenki támogatná, hogy a démoni Iszlám Állam ellen katonákat küldjünk, akik megsemmisítik a terrorszervezetet. De ha meg akarjuk reformálni a munkaerőpiacot, abból nagy belpolitikai csatározások lesznek. A bökkenő viszont az, hogy ha elpusztítjuk az ISIS-t,akkor új ellenséget kell keresni helyette, hogy eltereljük a figyelmet a belső gondokról. Tulajdonképp erről szól az orosz külpolitika.

– Ha egyesített európai hadsereget nem is, egy európai titkosszolgálatot létre lehetne hozni?

– Még nehezebb lenne. De egyre jobb az egyes szolgálatok közti együttműködés, mert a szakemberek tudják, hogy ez a csendes módszer az egyetlen célravezető a terrorizmus ellen. Mint minden az európai integrációban, ez is lassan épül. De sokkal hatékonyabban dolgoznak együtt a szolgálatok, mint tíz évvel ezelőtt. Ez csak fokozódni fog, hiszen a belgiumi és franciaországi merényletek megmutatták, mennyire fontos a titkosszolgálatok együttműködése. Csendes, fokozatos fejlődésre számítok, két állam vagy kisebb országcsoportok megegyezésére, nem hangzatos bejelentésekre.

– Miként lehetne fellépni az orosz titkosszolgálat egyre növekvő befolyása ellen Európában?

– Folyton az orosz propagandáról beszélünk, de valójában meggyőznek bárkit is? A közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy az oroszajkú területeket leszámítva Európában mindenhol romlik Oroszország megítélése. Nem működik a propaganda. Egyszerűen nem olyan jók, mint hisszük. Én nem az orosz propaganda miatt aggódnék, hanem a korrupció miatt, ami eléri a politikusokat, a pártokat és az energiacégeket is. Az EU egyébként elég jól teljesít ezen a téren. Az elmúlt tizenöt év uniós energiapiaci átalakításai jelentik a legnagyobb csapást Oroszország számára, amit az EU-nak valaha sikerült véghezvinnie. De több antikorrupciós intézkedésre lenne szükség európai és nemzeti szinten is, hogy se a politikába, se a cégekhez ne jusson el az orosz pénz. Így kellene az oroszok ellen védekezni, nem az európai hadsereggel.

– Mennyire lehet veszélyes a formálódó orosz–török–iráni tengely a Nyugat számára?

– Nem gondolnám, hogy létezne bármilyen hármas szövetség. A törökök Oroszországot egyfajta eszköznek tekintik arra, hogy javítsák a tárgyalási pozícióikat az USA-val és Európában szemben. Ugyanakkor teljesen tisztában vannak azzal, hogy Moszkva nem veheti át a nyugati partnerek helyét a török külkapcsolatokban, mert sosem adhatja azt Törökországnak, amit az USA és az EU. Történelmi okokból sem szeretik igazán az oroszokat. Ez az egész barátkozás szerintem amolyan blöff.

– Moszkva és Teherán barátsága sem aggasztó?

– Iránnak még annyi mozgástere sincs az USA-val és az EU-val szemben, mint Törökországnak. Az orosz–iráni kapcsolatot jól példázza az a pár héttel ezelőtti eset, mikor Irán megengedte az orosz bombázóknak, hogy a szíriai légicsapásokhoz használják a légterét. De mikor az oroszok ezt megszellőztették, az irániak nagyon mérgesek lettek. Iránnak nincs nagyon más barátja Oroszországon kívül, de nem tud megbízni benne. Ez néha nagyon kellemetlen tud lenni. Például hat éve, mikor a nagyhatalmak az atomprogramjáról tárgyaltak Iránnal, Oroszország végig úgy állította be magát, mint az egyetlen partner, amelyik érti és ismeri az irániakat. Aztán a sajtóból tudták meg, hogy az amerikaiaknak titkos felvételei voltak egy iráni urándúsító üzemről, amelyről nekik sejtelmük sem volt.

– Mennyire érdemes komolyan venni Donald Trumpot, mikor azt mondja, elnökként nem küldene NATO-csapatokat a Baltikumba egy orosz támadás esetén?

– Nagyon is komolyan kell venni. Ez nem egy választási szólam, hanem Trump régi meggyőződése. De nem fogják megválasztani.

Jeremy Shapiro
a londoni székhelyű European Council on Foreign Relations (Európai Külpolitikai Tanács, ECFR) kutatási igazgatója.
A Harvardon és a John Hopkins Egyetemen diplomázott, doktori fokozatát a Massachusetts Institute of Technologyn szerezte. Dolgozott a Brookings Institute neves védelmi politikai kutatóintézetnél, az amerikai külügyminisztérium stratégiai tervezőbizottságában, és Philip Gordon külügyminiszter-helyettes tanácsadója is volt az első Obama-kormányzatban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!