Laboratóriumban előállított hús, tengeri alga és rovarok. Nem árt, ha mindenki eldönti, a három közül melyiket tartja ínycsiklandozónak, hiszen elképzelhető, hogy előbb-utóbb ezek is étrendünk részévé válnak. Ezt szorgalmazzák legalábbis európai tudósok, akik szerint a klímaváltozás kihívásai miatt gyökeresen változtatnunk kell a táplálkozási szokásainkon.
Azzal aligha árulunk el újdonságot, hogy a Föld népessége rohamosan, lassacskán a bolygó jelenlegi eltartóképességét is fenyegetően gyarapszik. Az már talán meglepőbb, hogy a globális húsfogyasztás eközben kétszer akkora ütemben nő, ami végképp fenntarthatatlannak tűnik. Az állattenyésztésnek ugyanis jelentős szerepe van a káros, üvegházhatású gázok kibocsátásában, nem beszélve arról a hatalmas mennyiségű ivóvízről, amit az iparág igényel. Napjainkban a világ ivóvíz-felhasználásának 70%-át a mezőgazdaság emészti fel, amelybe ugyan a növénytermesztés is beletartozik, de nem árt megjegyezni, hogy – a takarmánynövények miatt – valójában ennek a jelentős része is az állattenyésztést szolgálja ki.
Amikor lépten-nyomon arról hallunk, hogy az előttünk álló évtizedek egyik legfontosabb kihívása éppen az ivóvízhiány lesz, nem nehéz belátni, hogy a fenti arányszámot meg kellene próbálni lejjebb szorítani. A kutatók szerint a csökkentéshez az állattenyésztésben bevezetett környezetbarát lépések is hozzájárulhatnak, a valóban jelentős fordulathoz azonban szükség lehet az állati termékek iránti kereslet megváltoztatására is. Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) egy friss állásfoglalása említ is néhány példát, amelyek a „hagyományos” állati eredetű fehérjének (vagyis a haszonállatok húsának) az alternatívái lehetnek, és amelyeket Európában is fontolóra vehetünk. Lássuk akkor a bevezetőben már említett három „fogást”!
A hús, ami zöld (de nem úgy!)
Az imént említett tanulmány elkészítésében részt vett dr. Popp József, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánhelyettese, a Debreceni Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola vezetője, aki szerint, ha az egyre növekvő húsfogyasztással már nem tud lépést tartani a haszonállat-tenyésztés, akkor elsőként a laboratóriumban előállított húsok kerülhetnek előtérbe. Egy biopsziaszerű mintavétellel több ezer olyan sejtet lehet kinyerni az állatokból, amelyek normál esetben az izmok regenerálódását és növekedését biztosítják.
Ezek aztán egy speciális oldatban kezdenek osztódásba, az eredmény pedig akár egyetlen mintavételből is több tonna „műhús”. És bár utóbbi kifejezés elsőre talán nem hangzik túl biztatóan, a mesterségesen előállított húsoknak ugyanolyan magas a tápértékük, mint a hagyományos „rokonaiknak”, ráadásul összehasonlíthatatlanul „környezetbarátabb” az előállításuk.
A laboratóriumban tenyésztett hús fogyasztását jelen állás szerint az Európai Unió tiltja (ahogy egyébként a klónozott állatokét is), és összességében is elmondható, hogy az élelmiszeripar területén a politika, ezen a kontinensen legalábbis, nem túl fogékony a tudományos innovációk gyakorlati alkalmazására.
Ez persze nem is meglepő, hiszen alighanem az emberek egy jelentős része is hajlamos távolságtartónak lenni mindennel, ami mesterséges, „nem természetes”, és inkább a hagyományos utakat választja.
De persze csak addig, amíg valami rá nem kényszeríti jól bevett szokásaik megváltoztatására – és ez a valami, mondjuk a klímaváltozás, illetve a szélsőséges időjárás negatív hatásainak erősödésével, akár már küszöbön is állhat.
Minden, amit a víz ad
A vízi állatok és növények szintén alternatívái lehetnek a jelenlegi „uralkodó” fehérjeforrásoknak (döntően sertés-, baromfi- és marhahús). Popp József megjegyzi, hogy miközben a világ fejlett részén jóval több húst fogyasztanak az emberek, addig az egy főre eső évi halfogyasztás szinte teljesen ugyanannyi (kb. 20-22 kg) a fejlett és a fejlődő országokban is, vagyis utóbbiaknál a lakosok étrendjének jóval nagyobb részét adják a halak. Egészségi és környezetvédelmi szempontokból jó lenne, ha a gazdagabb államoknál is növekedne az arány, még akkor is, ha amúgy a tengeri ketreces haltermelés esetén az 1 kg fehérje előállítására jutó károsanyag-kibocsátás (nitrogén és foszfor) csak egy kicsivel kedvezőbb, mint a baromfihús-előállítás esetén – igaz, még így is fényévekkel jobb a helyzet, mint az emisszió tekintetében rekorder marhatenyésztésnél.
A magas tápértékű, többek között a mostanság „divatos” ómega 3 zsírsavak fontos forrásának számító algák és a békalencse esetén még jelentős kutatásokra lenne szükség, hogy elegendő mennyiségben – és kedvező áron – lehessen előállítani a belőlük készült termékeket. A jelenlegi borsos árat főként a táplálékkiegészítő szerek (például ómega algaolaj, bébitápszer) vásárlói és a gyógyszeripar fizeti meg.
Még ingyen se kell
A rovarok fogyasztását hallva vélhetően sokaknak a túlélőshow-kban látható nyers, netán élő ízeltlábúak nem túl gusztusos ropogtatása jut eszébe. Erről azonban szó sincs, amikor rovarokból származó fehérjéről beszélünk, szárított lárvákra kell gondolni, amelyek feldolgozás után fehérjeliszt formájában kerülhetnek a tányérokra. No, nem mifelénk, az EUban ugyanis tilos a rovarfehérje takarmányozási célú felhasználása is, nem beszélve a fogyasztásáról, így a kontinensünkön leginkább rekreációs horgászoknak kínált csaliként találkozhatunk vele. Popp József szerint Európában rövid távon elképzelhetetlen, hogy a rovarfehérje az étrend meghatározó része legyen, hiszen egyrészt az előállítása kifejezetten táptalaj- és munkaerő-igényes, a technológia fejlesztéséről nem is beszélve, így egyelőre ebből is nehéz lenne versenyképes árú terméket gyártani. Ráadásul a felmérések azt mutatják, hogy az emberek több mint fele akkor se enné meg a rovarokból származó fehérjét, ha az ingyenes lenne.
Éppen emiatt, amíg az európai ember nagyon sokféle táplálék közül választhat, addig nincs oka olyan, fentebb bemutatott ételekhez nyúlni, amelyektől idegenkedik, és amelyek ráadásul drágák is. Ha viszont a klímaváltozás „durvul” és a mezőgazdasági termelés a világ minden részén megroppan, az élelmiszerárak drasztikus növekedésnek indulhatnak.
Ebben az esetben már a magas árakért finoman szólva sem lelkesedő politika is kénytelen lehet felkarolni azokat a tudományos kutatásokat és eredményeket, amelyek például a hagyományos húsok alternatíváit próbálják elérhetővé tenni a széles tömegek számára. Hogy ettől hány év választ el minket, az kérdéses, de addig is, abból baj nem lehet, ha szép lassan elkezdünk barátkozni a fenti menüsorral.
A klímaváltozás negatív hatásaira válaszul a növénytermesztés is radikális változások előtt állhat. Már a Magyarországon élők számára sem ismeretlenek az olyan szélsőséges időjárási jelenségek, mint az egy nap alatt lehulló többhavi csapadék vagy épp a két hónapos aszály. Az EASAC tanulmánya szerint éppen ezért lenne fontos a viszontagságoknak jobban ellenálló, például szárazságtűrő növényfajták nemesítése. Mindez az úgynevezett genomszerkesztés módszerével is elérhető, amely különbözik a genetikailag módosított szervezetektől (GMO). Utóbbi esetén egy idegen faj génjeit is felhasználják, míg a génszerkesztésnél mindig csak az adott növény saját génszerkezetén belül történik a változtatás. Például „a megfelelő helyre teszik” az aszálytűrésért felelős kromoszómaszakaszt, amely így aktivizálódik.
40kg
húst (a halat nem számítva) eszik évente egy átlagos ember a Földön. A legfrissebb KSH-adatok szerint a magyarok ennek nagyjából másfélszeresét, 64 kg-ot fogyasztanak, de a rekorder észak-európai országokban ez az érték megközelíti a 100 kg-ot is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!