Arnold Schwarzenegger, Kalifornia leköszönő kormányzója egy amerikai üzletemberekből és cégvezetőkből álló delegációval látogatott el az orosz fővárosba, ahol találkozott Dmitrij Med vegyev orosz elnökkel is.

 
Schwarzenegger a moszkvai metrón, egy fotó a Twitterről

Schwar zenegger utoljára 1988-ban járt Moszk vában, akkor a Vörös zsaru című film népszerűsítése volt a látogatás célja. A kormányzó izgatottan érkezett Moszkvába, ahogy erről követői a Twitteren is meggyőződhettek. Első üzenetére Oroszország szívéből („Éppen most értünk földet Moszkvában. Gyönyörű az idő. Alig várom, hogy lássam Medvegyevet!”) az elnök, aki szintén halad a korral, egyből reagált („Üdvözlöm Moszk vában! Várom a találkozót Önnel és delegációjával Szkol kovóban.”). A kedélyes csevej után természetesen személyesen is találkoztak, hiszen a látogatás valójában az üzletről szólt. Schwarzenegger és delegációja megtekintette a Moszkva közelében található Szkolkovóban a kaliforniai Szilí cium-völgy mintájára tervezett innovációs központot. Medve gyev arról is gondoskodott, hogy az egykori testépítő jól érezze magát, ezért számtalan érdekes programmal szórakoztatta. Töb bek közt ellátogattak közösen egy edzőterembe, ahol zakóban és nyakkendőben próbálták ki a különböző gépeket. Medvegyev sajnálkozva jegyezte meg, a jelenleg üres moszkvai polgármesteri székre célozva, kár, hogy vendége nem orosz állampolgár, mivel szívesen ajánlott volna neki munkát.

Címkék: forint

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!