„A közmunkaprogram csak eszköz lehet arra, hogy a gazdaságot élénkítsük, a munkanélkülieket értékteremtő munkára szoktassuk” – fogalmazott Pintér Sándor az Apor Vilmos Kollégium, a Balázs Ferenc Kollégium, valamint a Szent-Györgyi Albert Kollégium mintegy 200 hallgatója előtt tartott előadásában.

Magyarországon 595 ezer ember keres állást, az analfabetizmus határán állótól a legmagasabb végzettségű emberig. A belügyminiszter fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy 53 különböző segélyhez lehet jutni munka nélkül, s e területen „a legalacsonyabb végzettségűek a legműveltebbek”. Pintér Sándor szerint a közmunkaprogram sikere érdekében piacot kell teremteni, amely képes lesz felszívni a munkanélkülieket, s ezt a mezőgazdaság és az állami beruházások területén találták meg. A közmunkaprogramért is felelős miniszter a programtól a megélhetési bűnözés megszűnését, valamint a feketemunka visszaszorítását reméli.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!