A nagy felzúdulás talán a 6000 oldalnak tudható be, mert aki akarta, már évek óta tudhatta, hogy mit engedett meg magának a CIA, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség a terrorizmus elleni harcban. A filmvászonról biztosan.
„Felmagasztalja a kínzást” – kritizálták két évvel ezelőtt sokan Kathryn Bigelow „Zero Dark Thirty – A Bin Laden hajsza” című, Oscar-díjra is jelölt filmjét, mely hosszú jeleneteken át mutatta be, hogyan vallatta a CIA a terroristákat. Bírálói szerint ezzel azt sugallta a nézőknek, hogy a CIA által használt brutális módszereket az eredmények igazolják, hiszen kínzás nélkül soha nem bukkanhattak volna a terroristavezér futárának, Sejk Abu Ahmednek a nyomára, akit követve az amerikai hírszerzés végül eljutott Oszama bin Laden abbottabádi házához. Mások viszont éppen ellenkezőleg, azért támadták a filmet, mert szerintük a valóságnál kegyetlenebb színben tüntette fel a vallatásokat és ezzel lejáratta a CIA-t.
Mindkét tábor érveit megdöntheti az amerikai szenátus hírszerzési bizottságának a héten nyilvánosságra hozott 6000 oldalas jelentése, amely kimondta: noha a vallatások kegyetlensége minden képzeletet felülmúlt, nem érték el a céljukat. Vagyis hiába hangsúlyozta a CIA minden lehetséges fórumon, hogy a vallomásokból szereztek tudomást Bin Laden futáráról, a dokumentumból kiderült, hogy a főként telefonlehallgatást és e-mailfiók-feltörést alkalmazó technikai hírszerzés segítségével került 2002-ben Abu Ahmed a látókörükbe. Majd két évvel később, az iraki kurdok által elfogott al-Kaida-parancsnok, Hasszan Gül beszélt egy észak-iraki börtönben a futár szerepéről. Ha hinni lehet a kurdoknak, Gül „magától megnyílt már az elején, és csicsergett, mint a pacsirta”, és elegendő információval szolgált a küldönc azonosításához.
Ugyanakkor a CIA még öt magas rangú al-Kaida-tagot hallgatott ki kegyetlen módszerekkel, de ők a kínzások ellenére sem akarták Abu Ahmedet kiadni. Vagyis – állapította meg a hírszerzési bizottság – a fogvatartottak számos esetben adtak hamis információt még akkor is, ha a „fejlett vallatási technikáknak” vetették alá őket.
A kínzásokra néhány nappal a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után George W. Bush amerikai elnök adott felhatalmazást egy „naná, hogy igen!” felkiáltással, és számos botrány után véglegesen utódja, a hivatalba lépő új elnök, Barack Obama állítatta le 2009-ben.
A módszerek szinte teljes tárházát alkalmazták például Abu Zubajdahon, aki toborzással és taktikai tervezéssel foglalkozott az al-Kaidában. 12 éve van fogságban, elvesztette az egyik szemét.
A férfit 2002 nyarán Pakisztánban tartóztatták le, majd egy titkos thaiföldi börtönbe szállították. Itt 47 napon át tartották fogva egy fehér, ablaktalan szobában, amelyet csak mesterséges fénnyel világítottak meg. A cellát alacsony hőmérsékleten tartották, és Zubajdahtól rendszerint még az egy szál törülközőjét is elvették. Emellett gyakran csuklyát húztak a fejére, és úgy ütlegelték, máskor akár 180 óráig tartó alvásmegvonással kínozták. De számtalanszor alkalmazták rajta a vízbefojtásos technikát is, mikor rongyot tettek az arcára, és addig öntötték rá a vizet, míg eszméletét nem vesztette, majd mikor magához tért, újrakezdték a procedúrát. Vagy arra kényszerítették, hogy egy 76x76x53 cm-es fadobozban kuporogjon órákon át.
A technikák kieszeléséhez külső szakértőket, elsősorban két pszichológust alkalmazott a CIA, akiknek összesen 81 millió dollárt fizettek ki. James Mitchell és Bruce Jessen már korábban dolgoztak az amerikai légierőnek, ahol a fogságra, túlélésre és a vallatásnak való ellenállásra készítették fel a katonákat.
A magas összeg dacára a szakembereknek nem kellett különösképpen megerőltetniük magukat, hogy ötleteket gyűjtsenek, mivel a 20. század történelme számos példával szolgált. A vízbefojtásos módszert állítólag a kelet-indiai holland gyarmatosítók találták fel a 17. században, és népszerűsége töretlen maradt az elkövetkező évszázadokban is. Az 1920-as évek chicagói rendőrségén át a Gestapóig jó néhány fegyveres testület alkalmazta a II. világháború lezárásáig, de még az 1960-as években, a vietnami háborúban is visszaköszönt. A már modernebb technikát igénylő jégkamrás megoldás leghíresebb esetét is ebben a konfliktusban alkalmazták: Vhuen Van Tait, a Vietkong magas rangú tisztjét négy éven át tartották fogva és vallatták egy ilyen helyiségben a dél-vietnamiak és a CIA emberei, de utalhatunk a saigoni rezsim hírhedt „tigrisketreceire”is. (Nem mellesleg a Vietnamban fogságba esett és megkínzott McCain republikánus szenátor szégyenfoltnak tartja párttársai, a Bush-kormányzat ténykedését.)
A „koporsók” ötletén sem kellett sokat gondolkozni: a Francia Guyana fegyenctelepein volt bevett gyakorlat a 19. században, amit az amerikai hadsereg is átvett tőlük. Már a polgárháborúban is alkalmazták, és népszerűsége a 20. században is kitartott, különösen a Közel-Keleten, vagy Latin-Amerikában, ahol a chilei és az argentin junta számtalan ellenfelét kínozta meg. A kínzásokat kidolgozó pszichológusok egyike a The Guardian című brit napilapnak azt mondta magáról: nem szörnyeteg, hanem tudós, aki körültekintően járt el, és meg van elégedve az eredményeivel, egyébként pedig az Amnesty International gyermekjogi programjának lelkes támogatója. Mindez persze nem menti a méltatlan szerepet, amit szakmája képviselői világszerte elítélnek.
Mert normális esetben az emberi viselkedés szakértő tudorai a kínzás áldozatainak segít, nem az elkövetőinek.
„A tűréshatár egyénfüggő, azaz nemtől, életkortól, kulturális szokásoktól és neveltetéstől függ, hogy ki milyen kínzást mennyi ideig képes elviselni. Víz és alvás nélkül általában néhány nap, élelem nélkül akár egy-két hét is kibírható” – mondja Hárdi Lilla pszichiáter, a kínzásokat elszenvedettekkel foglalkozó Cordelia Alapítvány vezetője. A fizikai és a lelki kínzás is poszttraumás stresszt okozhat, ez van, akinél magától elmúlik, míg másoknak akár évekig tartó komoly pszichoterápia és gyógyszeres kezelés szükséges a feldolgozáshoz. Az is előfordulhat, hogy lelki „kapacitásfejlődés” alakul ki az elszenvedett trauma után.
„Pszichoterápiás és egyéb módszerekkel gyógyítjuk az ilyen helyzeteket átélteket, akikből lehet egészséges ember és idővel képesek »normál« életet élni, ha adottak a körülmények, de az valószínű, hogy ezek az élmények lelkileg örökre nyomot hagynak bennük” – magyarázza a szakember. Azoknak, akiket „álkivégzéses” módszerekkel kínoztak, és halálközeli élményben volt részük, általában mélyebb, bizalommal teli kapcsolat szükséges ahhoz, hogy a trauma kommunikálhatóvá váljon.
Az áldozatoknak biztosan idő kell a feldolgozáshoz, de mi vár, s vár-e egyáltalán bármi, a kínzások elkövetőire, felelősségre vonhatók-e az amerikai megrendelők és végrehajtók? Hogy kik ők, az a jelentésből is kiderül: magas szinten hagyták jóvá a bántalmazásokat, amelyekről tudott az akkori elnök, George W. Bush, a CIA korábbi igazgatója és az USA akkori igazságügy-minisztere is. Bár az ENSZ emberjogi felelőse is a megbüntetésüket szorgalmazta minapi nyilatkozatában, aligha kell tartaniuk az egykori vezetőknek attól, hogy bíróság előtt kell felelniük. A nemzetközi jog szakértői arra hívják fel a figyelmet, hogy bár a cselekmények megszegik a nemzetközi jogi normákat és a Genfi Egyezményt is, de mivel az USA nem része a vonatkozó nemzetközi egyezménynek, így a nemzetközi büntetőbíróság elé aligha kerülhetnek a felelősök. Amerika mégis a megtorlásoktól tart, de nem a jogi eljárástól, inkább az arab világ felháborodásától és dühétől. Megerősítették az érintett területeken lévő amerikai érdekeltségek védelmét, hiszen még az is lehet, hogy az USA védelmével magyarázott CIA-s módszerek szülnek újabb akciókat Amerika ellen.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!