Majdnem atombiztos, hogy Orbán Viktor lesz 2018-ban a kormánypárt miniszterelnökjelöltje – ez a tézis a legfőbb igazodási pontja a december 13-i Fidesz-kongresszusnak. Meg talán az a megérzés, hogy a miniszterelnök – a választásokra készülve – úgy 2017 első felében lezárhatja az eredeti tőkefelhalmozás korát, konszolidálhatja a politikai-gazdasági holdudvart. Azaz, mintegy másfél év van rá, hogy mindenki előnyös pozíciót fogjon. Nem csoda, hogy a csúcs közelében nem csitul a harc: Lázár János és Rogán Antal birkózik: a Miniszterelnökség vezetője szorul ki a térből, ebből a nyilvánosság most éppen azt érzékelheti, hogy a csütörtöki kormányinfókat a miniszterelnök kabinetfőnöke veszi át.

 
Rogán Antal és Lázás János - Fotó: Kovács Tamás, MTI

Az már kevéssé nyilvános, hogy számos lobbiügy elkerül a Miniszterelnökségtől – ezek többek között a gazdasági, illetve a fejlesztési tárcához csorognak le. Hogy ez nincs Lázár kedvére, azt jól jelzi, hogy a háttérben – egyelőre másodvonalbeli ügyekben az emberei szívességeket tesznek Simicska-érdekeltségeknek.

A pletykák szerint ezzel a Miniszterelnökség vezetője a békekötést igyekszik előkészíteni (a csatabárdot azért ásták ki, mert Orbán volt szobatársa építette fel kvázi utódnak Lázárt, aki azonban elfordult tőle). Hogy az Orbánnal való szembenállás elegendő-e egy szövetséghez, az persze kérdéses.

Ahogy az is, mennyit ér most Simicska Lajos. Aki a nyilvánosság előtt összetöppedni látszik, ám a belső körök nem tartanak tőle kevésbé – nem véletlenül. Ugyanis Simicskának nem kell feltétlenül „felfelé” lőni, azaz politikusokat és Orbán közeli tanácsadókra célozni: elegendő, ha a „táskás embereiket” megrángatja. Márpedig utóbbiak piaci mozgásairól Simicska mindent tud. (Emlékeztetőül: a Quaestor-botrány kirobbanása után Tarsoly Csaba majdnem magával rántotta Szijjártó Péter külügyminisztert, noha „gazdasági kapcsolatot” senki nem mutatott ki köztük.)

Az azonban minden belső tuszakodás ellenére egyértelmű, hogy a Fidesz legerősebb üzleti köre jelenleg a Matolcsy György MNB-elnökből, Habony Árpádból, Andy Vajnából, illetve Rogánból álló csoport. És ez a jövőben sem változik, kongresszus ide vagy oda. Ráadásul a Fidesz-tisztújítás papírforma szerint alakul. Orbán Viktor lesz az elnök – a gyűlés egyébként az ő apoteózisa lesz majd, példának okáért többnyelvű kisfilmben elemzi a menekülthelyzetet, így érzékeltetve, hogy Európában ő fújja a migránsszelet. Eközben a háttérben az elnökség átalakul: Pokorni Zoltán visszavonul a XII. kerületbe, Kósa Lajos is kiszáll – igaz, frakcióvezetőként ugyanis így is résztvevője az elnökségi tanácskozásoknak. És nem indul újra alelnöknek Lázár sem, mert Orbán szerint egy tárcavezető ne legyen egyben pártvezető is (kivéve őt). A „kipörgők” helyére a parlament törvényalkotási bizottságát vezető Gulyás Gergelyt, Kubatov Gábor pártigazgatót és Németh Szilárd volt rezsibiztost jelölte a párt.

Címkék: Fidesz, Orbán-kormány

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!