Remény Nigériában - Három napon belül két olyan lányt is sikerült kiszabadítania a nigériai hadseregnek, akiket a Boko Haram iszlamista terrorszervezet rabolt el egy Chibokban található lányiskolából.

 
A 19 éves Amina Ali Nkeki már Muhhamad Buhari elnökkel is találkozott - Forrás: Profimedia / Zuma Press

2014 áprilisában összesen 276 lányt hurcoltak el a gimnázium kollégiumából, és dacára a hatalmas helyi és nemzetközi felháborodásnak, a nigériai katonák képtelenek voltak az áldozatok nyomára bukkanni. Az áldozatok családjai csak idén kezdhettek el reménykedni, mikor márciusban 57 lány megszökött, majd egy hónappal később egy olyan videó került a CNN amerikai tévécsatorna birtokába, melyen 15 lány könyörög a szabadságáért.

Mostanra a hadsereg is magára talált, és két sikeres akciót is végrehajtottak, melyben más áldozatokkal együtt két chiboki lányt is kimenekítettek a terroristák fogságából.

Egyikük, a 19 éves Amina Ali Nkeki már Muhhamad Buhari elnökkel is találkozott, akinek jelentős szerepe van abban, hogy az állam végre hatékonyan fellép a szélsőséges szervezet ellen. A találkozón Buhari arról is beszélt, sajnálja, hogy a lánynak ilyen szörnyűségeket kellett átélnie. Amina egy 4 hónapos csecsemővel tér vissza családjához, akinek az apja egy Boko Haram-katona, akihez feleségül kényszerítették.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!