Fegyelmi eljárással akarja megfenyíteni a XV. kerület polgármesterét a Fidesz helyi képviselőcsoportja. A jövő heti testületi ülésen „végeznének” a DK-s Hajdu Lászlóval (aki korábban MSZP-s kerületvezető volt ugyanitt). A Fidesz indoklása szerint Hajdunak azért kell mennie, mert direkt nem hajt végre érvényes testületi határozatokat. (A fegyelmi idejére Hajdut a polgármesteri tisztségéből felfüggeszteni is javasolják.)

 
Hajdu László


Ám a helyzet úgy fest, hogy a polgármester igazi bűne, hogy nem hajlandó mutyizni. Az „elszabotált” határozatok egyike arról szól, hogy a Mosolykert tagóvoda felújítása a 2017-es költségvetésbe tervezett 141 millió forint helyett 33 millió forinttal többe kerülne.

A másik határozat pedig egy beszámoló elfogadásáról szól, melyben a kerületi beruházásokat kezelő Gazdasági Működtetési Központ vezetője fejti ki, hogy a tervezettnél miért kerülne tízmilliókkal többe a Mosolykert mellett egy másik óvoda és egy bölcsőde rekonstrukciója. Információink szerint összességében a három intézménynél 77 milliós pluszköltséggel lehet számolni, aminek kifizetését a testületi határozatok jóváhagyták, ám a polgármester – aki nem fogadta el a döntéseket – június eleje óta nem hajlandó a kifizetésről intézkedni.

A most éppen szabadságát töltő Hajdu korábban a testületi ülésen meg is indokolta, hogy miért: túlárazottnak és szabálytalannak tartja ebben a formában a beruházásokat. Hasonló véleményen volt a rákospalotai önkormányzatnál a törvényesség őreként dolgozó egykori belügyminiszter, Lamperth Mónika is, aki korrupciót is gyanít az ügyben. Így vizsgálatot indított a beruházások indokolatlan drágulása és a közbeszerzési törvényt sértő eljárások miatt, továbbá bejelentést tett kartellgyanú miatt a Gazdasági Versenyhivatalnál, a beruházásokat pedig egyelőre leállították.

Erre Pintér Gábor fideszes alpolgármester bejelentette, hogy nem vesz részt tovább a testület munkájában, pártja pedig azt, hogy megszakítják az együttműködést a polgármesterrel.

Mivel Pintér volt Hajdu általános helyettese, a polgármester még szabadságra indulása előtt a civilben a Rászorulókat Támogatók Egyesületének elnökeként dolgozó másik alpolgármesterét, Németh Angélát tette meg általános helyettesének. Németh kérdésünkre azt mondta, a fegyelmi eljárási javaslattal bebizonyosodott, hogy „a Fidesz kerületi képviselői a korrupcióban érdekeltek, miközben mi próbálunk fellépni ellene”. Jelezte: a jövő heti ülésen várható döntést előrevetíti, hogy a héten egy szakbizottságban már átment a fegyelmi javaslat, méghozzá egy MSZP-s képviselő támogatásával, aki tag lenne a fegyelmi bizottságban is. A képviselő-testületben nincs többsége a tízfős Fidesz-frakciónak – ehhez a Jobbik vagy a már említett MSZP-s politikusnak a támogató voksa kell, amire már többször volt példa. Az MSZP etikai eljárást indított kerületi képviselője ellen, és ki akarja zárni a pártból.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!