Csak a nemzetközi helyzet fokozódása árnyékolja be a minden szempontból nagyon eredményesnek mondható hetet.

  <h1>Alkotmánybíróság</h1>-
  <h1>Talárosok: nagy a jövés-menés</h1>-

Alkotmánybíróság

- – Kép 1/2

Megfelelő embert a megfelelő helyre – tartja a mondás, amelyet a héten kormányzati döntések egész sora igazolt. A Fidesz elnöksége például állást foglalt az alkotmánybíró-jelöltekről – írta a Népszabadság. Szívós Máriát, a 2006-os zavargások ügyében másodfokon sok felmentő ítéletet hozó fővárosi bírót a Jobbik is dicsérte, de legalább neki megvan a törvényben előírt szakmai gyakorlata. A semmisségi törvény atyjának, Balsai Istvánnak speciel nincs, de ha ettől még Stumpf István is alkotmánybíró lehetett, méltatlan lenne megtagadni mástól a lehetőséget. Ugyanez áll Szalay Péter ügyvédre is, aki a Fideszt képviselte 1998-ban az Élet és Irodalom hetilap ellen, Kövér Lászlót a köteles perben Tóth Károllyal szemben. Pokol Béla viszont valóban kiemelkedő tudású elméleti jogász, aki mellesleg hosszú évek óta küzd az Alkotmánybíróság túlhatalma ellen. Jól át­gondoltnak látszik az a döntés, amelyet a portfolio.hu közölt: Eperjes Károly színészt kérték fel tagnak az Összefogás az Ál­lam­adósság Ellen Alap irányító testületbe a Nemzetgazdasági Mi­­nisz­térium helyettes államtitkára helyett. Elkészült a 180 fős Miniszterelnökség szervezeti és működési szabályzata, amelyből kiderül: az Orbán Viktor személye körüli Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivőként egy szinten áll Varga Mihállyal, a szervezetet vezető államtitkárral, állam az államban, a kommunikáció mellett övé a naptár és a külpolitika, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez tartoznak az állami temetők – írta a stop.hu.

Miután Orbán Viktor megnyugtatta a nemzeti erőforrás minisztert, hogy a sajtóhíresztelések ellenére ő igenis számít a munkájára, Réthelyi Miklós levélben fordult a közoktatási intézményekhez annak érdekében, hogy a Himnusz és a Szózat valamivel mélyebb és lassabb, így könnyebben énekelhető változatát eljuttassa még az évzáró ünnepélyek előtt az iskolákba. Nem csak emberek, pénzek is a legmegfelelőbb helyre kerültek. Az állam a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített forrásból 1,5 milliárd forint értékben vásárolt tulajdonrészt és egyéb vagyonelemeket a Hód­me­ző­vásárhely 1945 és 1990 közötti történetét bemutató oktatási központban.

Kicsit rontja a hét mérlegét, hogy számos ponton elmarasztalja az Európa Tanács Velencei Bizottsága az új magyar alkotmányt, amely szerintük a kormánykoalíció hatalmi pozícióinak bebetonozását segítheti. A hvg.hu által megszerzett jelentéstervezet a sarkalatos törvények túlzottan széles körű alkalmazása, az alkotmány pream­bu­lumában fellelhető ellentmondásos kitételek, a Költségvetési Tanácsra vonatkozó szabályok, a szabályozó testületek függetlensége, az Alkotmánybíróságra (Ab) vonatkozó szabályok, valamint az Ab elnökének kiválasztása, illetve kompetenciáinak korlátozása miatt aggódik. Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő bizottság volt elnöke kijelentette: a bírálatok teljességgel megalapozatlanok. A hét másik bosszantó fejleménye, hogy a kormánynak le kell állítania az abortuszellenes plakátkampányát, mert azt olyan forrásokból finanszírozta, amelyet a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség javítására adott az EU. A Népszabadság szerint példátlan, hogy folyamatban lévő kampányt állítson le az unió. Az adatvédelmi biztos is beszólt a nemzeti konzultációs kérdőívek törvénysértő adatkezelése miatt, de Szijjártó Péter helyre is tette: valójában Jóri András karrierje felőli bizonytalansága áll a vélemény mögött. Némi zavar keletkezett ugyan a rendszerben, mert a szóvivő három, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Köz­ponti Hivatala viszont Jórihoz hasonlóan már csak egy konzultációról tett említést. Az adatvédelmi biztos szerint egyébként a kérdőíveket meg sem mutatták neki.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!