Akár "kamuszámlákkal" is mozgathatják majd az oroszok a magyar költségvetést. - Három év alatt kell mintegy 1200 milliárdot az erőműbővítésbe pumpálni. - Orbán foggal-körömmel védi az oroszokat, hogy ne érinthessék őket az EU-szankciók.

 
 

Rövid pórázra vette az atomerőműhitellel a magyar kormányt Moszkva – a Kreml gyakorlatilag bármikor megránthatja a magyar költségvetést. Márpedig ez a hiány az EU kőbe vésett fiskális normái szerint nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát. (A bruttó nemzeti össztermék egy százaléka mintegy 280 milliárd forint.) – Az orosz fél „szívessége” nyomán az interneten egy napra felvillanó paksi szerződésből az derül ki, hogy a beruházást bonyolító orosz cég, a Roszatom bármilyen számot és erről szóló számlát benyomhat, és ezt a magyar fél rohamtempóban köteles fizetni – magyarázta Róna Péter közgazdász.

A kontraktus lényege: 2014 és 2025 között az orosz fél 10 milliárd eurós keretet bocsát Magyarország rendelkezésére. Ez fedezi a paksi bővítés 80 százalékát. A fennmaradó 20 százalékot a magyar önerő adja – a számlákat (az elsőtől az utolsóig) ilyen arányban fizetik a felek. Ha egy tétel ellen a magyarok nem emelnek kifogást 15 napon belül, akkor a számlát egyenlíteni kell. Márpedig, mutat rá Róna Péter, a jegybank felügyelőbizottságának tagja, a rövid határidő rosszhiszeműséget sejtet: két hét alatt képtelenség ellenőrizni egy számla hiteles voltát. És ha ez a számla kellően vaskos, akkor az említett 20 százalékos magyar önrész „átírhatja” a költségvetést. Éppen ezért nem az a kemény kitétel a szerződésben, hogy 180 nap késedelem után az oroszok egy összegben is visszakövetelhetik a teljes hitelt, hanem az, hogy legrosszabb esetben akár egy szándékosan benyújtott kamuszámlával is kikényszeríthetik a csúszást, ezzel a roppant méretű magyar fizetési kötelezettséget.

Az orosz hitel 3,95 és 4,95 százalék között mozgó kamatait a közgazdász egy hajszállal kedvezőbbnek tartja az IMF kondícióinál. Ugyanis ilyen hosszú időre senki nem szokott hitelezni – a piaci kockázatok kiszámíthatatlansága okán. Emlékeztetőül: OrbánViktor kremlbeli látogatása után az orosz fél deklarálta: a hitel nem lesz olcsóbb, mint amennyibe Moszkvának kerül. Nos, most a tízéves futamidejű állampapírokra 7,5 százalékos kamatot fizet Oroszország – ezt jóval alulmúlják a paksi szerződésben rögzített kamatok. A különbözetet, vélekedett Róna, a „túlfújt” tőkén hozhatja be Moszkva, azaz az oroszok túlárazhatják a beruházást – ami egyben azt is jelenti, hogy a magyarok 20 százaléka is jóval borsosabb lesz.

Ami a hitel lehívásának ütemezését illeti: az első 3 évet felemészti az engedélyek beszerzése, ezt a folyamatot a nukleáris hatóság fogja össze, és azzal ér véget, hogy a 15 ezer oldalas orosz dokumentáció ismeretében Magyarország „befogadja” az erőműbővítést, magyarázza Pónya József.

A paksi atomerőművet kormánybiztosként építtető, majd azt sokáig irányító szakember szerint az engedélyeztetés költségeit a Magyar Villamos Művek maga is elbírja. Ha minden pecsét a helyére kerül, akkor következik a felvonulási terület kialakítása: 40 hektáron kel vasutat, utakat építeni, kábeleket fektetni. Mire ez kész, leketyegett az ötödik esztendő is.

A következő stáció a betonozás, illetve az építészeti munka – ez eltart vagy két évig. Ebben a stádiumban csak pár olyan nagy berendezést, zömmel víztartályokat építenek be, melyeket utólag nem lehetne a falak közé szuszakolni. Majd harminchat nagyon sűrű hónap jön, ekkor szállítják le a speciális, nagy értékű berendezések zömét, ezt követően pedig még két éven át teszik föl az „atom i-re” a pontot – szerelnek, hangolnak, beállítanak, üzempróbát tartanak.

Ami a költségeket illeti, Pónya József úgy számol, 3 ezermilliárd forint a reális, de ha rosszul dolgoznak az irányítók és az építők, akár a duplájára is hízhat a summa. A három intenzív év mindegyike 400 milliárd forintot szív fel, a fennmaradó 1800 milliárd forint pedig eloszlik hat év alatt. A valós kiadásokat persze nagyban befolyásolja, hogyan alakul a beszállítói részesedés. (A beszállítókat a Roszatom minősíti, és a tendereket is az orosz vállalat írja ki.) Például a szolgáltatásokra legalább 500 milliárd forint megy el az építkezés alatt – itt nagyot lehetne harapni. Többek között szolgálnia kell majd legalább 8 olyan darunak, ami 100 tonnát tud felemelni 60 méter magasra, és ezt a súlyt 60 méteres karral ki is tudja nyújtani. Na, ennek darabja úgy félmilliárd forint, érzékeltetett nagyságrendeket az atomerőmű egykori vezérigazgatója.

A kormány által hangoztatott 40 százalékos magyar beszállítói részesedés Pónya szerint csak álom. Tény, a jelenlegi erőmű berendezéseinek 55 százalékát magyar cégek prezentálták, de azóta eltűnt a kohászat, megrokkant a gépgyártás, és az építőipar sem virul. Amikor Paksot építették, összesen ezer mérnök dolgozott az atomplaccon, most jó, ha évente egy tucatnyi energetikai mérnök diplomázik.

Pónya szerint ha a felkészülés öt évében magyar vállalkozásokat és szakembereket is fel kívánnak készíteni a feladatra, az szintén tízmilliárdos programokat feltételez. Az egész projekt rákfenéje, egyértelműsített Pónya József, hogy nem készültek bekerülési számítások, mindenki csak dobálózik a számokkal. Szerinte át kellene gondolni a projektet, hiszen a Paksról szóló 1966-os államközi szerződést is elodázták 1972-ig. Persze azt érti, hogy a politika erőlteti az atomerőmű ügyét, a szakmai érvek lényegében senkit nem érdekelnek, a szakemberek pedig hallgatnak, nehogy valamelyik párt szekértolójának bélyegezzék őket.

Az Oroszországgal szemben alkalmazandó büntetőintézkedések harmadik körével, az esetleges széles körű gazdasági szankciókkal kapcsolatban nem került szóba az orosz részvétel felfüggesztése a paksi atomerőmű bővítésében, és nem is fog, jelentette ki az uniós csúcs második napján Orbán Viktor. A miniszterelnöknek pro forma igaza volt, hivatalosan valóban senki nem bírálta a paksi bővítést, ám egyes források szerint a németek erősen javallották, hogy Magyarország lassítsa a paksi tempót. És az EU vezető állama nem csak vizet prédikál, de azt is iszik: a német kormány szerdán leállított egy több millió euró értékű német–orosz hadiipari fejlesztést és azonnali hatállyal felfüggesztik a Rheinmetall technológiai konszern hadiipari részlegének egy oroszországi beruházását.

Címkék: Paks, adósság

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!