Végül mégis kiszorították három évre Simicska Lajos vezércégét, a Közgépet a közbeszerzésekből. A Fővárosi Törvényszék jogerős döntését a Közbeszerzési Hatóság hozta nyilvánosságra. Az egész bírsági ügy azért indult, mert a Győr–Gönyű-kikötőfejlesztés pályáztatása során a cég helytelenül adta meg két, a kikötőépítéshez szükséges uszály fedélzetének pontos méretét (igazából pár négyzetméter volt a tévedés).

 
Simicska Lajos - Fotó: Németh András Péter

A projekt megvalósítását a legolcsóbban (6,7 milliárd forintért) vállaló Közgép szerint az alvállalkozó hibázott. A többi „versenyző” (az egyik konzorciumban benne volt Mészáros Lőrinc cége, illetve startvonalhoz állt a Duna Aszfalt Kft. is, melynek tulajdonosa Orbán egyik új oligarchája) megtámadta a Közgép pályázatát, és a Közbeszerzési Döntőbizottság igazat adott nekik, ezért eltiltotta 3 évre Simicska cégét a közbeszerzésektől. A döntés végrehajtását az elsőfokú bíróság felfüggesztette, ám a Fővárosi Törvényszék jogerős ítélete szerint igaza volt a Döntőbizottságnak. Így a hároméves eltiltás él, a per tovább folyik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!