Idén sem ünnepelnek, hanem demonstrálnak a tanárok pedagógusnap alkalmából. Tavaly tízezer békés tüntető remélte, hogy jelenlétük felnyitja Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szemét, és a problémák orvoslására, a köznevelési és szakképzési törvény felülbírálására készteti. Nem így történt.

Ma azért vonulnak utcára, mert szerintük ez az utolsó pillanat, amikor még megálljt lehet parancsolni az eseményeknek – különben összeomlik a közoktatás rendszere. „Eljutottunk odáig, hogy kimondjuk: ELÉG VOLT!” – így kezdődik az a levél, amelyben Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke ismét demonstrációra szólítja fel nem csak a kollégákat, de mindenkit, aki szerint az államtitkárság által az elmúlt másfél évben hozott döntések „jóvátehetetlen károkat okoznak”.

Az elmúlt egy év „eredménye”: az elfogadott köznevelési törvény, a megváltoztatott – és teljes egészében mindeddig ismeretlen – Nemzeti Alaptanterv, és néhány homályos ígéret a pedagógus-életpályamodell következő évtől történő bevezetésére. Bár tavaly ilyenkor még javában zajlott a nemzeti konzultáció, és Hoffmann is azt ígérte, figyelembe veszik a beérkező javaslatokat, a szakszervezetek továbbra sem érzik úgy, érdemi tárgyalásban, s nem egyoldalú vitában vettek részt. „Követeljük, hogy a szakszervezetekkel és a szakmai szervezetekkel azonnal kezdődjenek el az érdemi szakmai tárgyalások” – hívták fel most ismét a figyelmet a problémára, mi szerint az államtitkárság teljes mértékben mellőzte és mellőzi a mai napig a szakértők javaslatait döntései meghozatalakor.

A pedagógusok álláspontja nem változott: továbbra sem értenek egyet például a köznevelési törvényben foglaltakkal. A tankötelezettség csökkentése, a kötelező óvodáztatás bevezetése, a tervezett pedagógus-létszámcsökkentés, az oktatási intézmények összevonása, állami vagy egyházi kézbe kerülése, a szakképzési rendszer ellehetetlenítése olyan beláthatatlan következményekkel járhat, amelyek évtizedekkel vetik vissza az hazai oktatást. „Nem kérjük, hanem követeljük a köznevelési és a szakképzési törvény bevezetésének egy évvel történő elhalasztását” – ezt várja a mai demonstrációtól a PSZ, ezért vonulnak az utcára délelőtt 10 órakor négy másik érdekvédelmi szervezettel – a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetével, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezettel és az Oktatási Vezetők Szakszervezetével – közösen.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!