Az Alzheimer-kór elsősorban az idősek betegsége, népbetegség. A világon 7 másodpercenként diagnosztizálnak új Alzheimer-kóros esetet. Magyarországon egy három évvel ezelőtti adat szerint csaknem 200 ezer beteg van, de a hozzátartozókkal együtt több mint félmillió az érintett. Kutatók állítják: a demenciában szenvedő beteg súlyos teher a környezete számára is: a statisztikák szerint az őket gondozók 40–75 százaléka pszichés betegségekkel küzd, 15–32 százalékuk depressziós.

 
Dr. Letoha Tamás

A világon számos kutatóintézet és gyógyszergyár keresi az Alzheimer-kór ellenszerét. Biztató kísérletek vannak, de a végső megoldás még nagyon távoli. Idehaza az egyik legígéretesebb próbálkozás dr. Letoha Tamásé. A 39 éves szegedi kutatóorvos és vegyészekből, biológusokból álló csapata olyan természetes hatóanyagot állított elő elsősorban keleti fűszernövényekből, amelyek segítenek megelőzni a kórt vagy enyhíteni annak tüneteit. Emellett kutatóorvosként a világ legnagyobb gyógyszercégeinek végez génterápiás vizsgálatokat. A kutatóorvos-vállalkozó cégével tavaly megnyerte a Példakép Alapítvány 5 milliós fődíját. (Idén pedig bekerült a díj zsűrijébe.)

„A természet úgy alkotott meg minket, hogy folyamatos táplálékbevitellel biztosítjuk az életben maradásunkat. Attól kezdve, hogy a szüleinktől megkapjuk az egész életünket meghatározó DNS-kópiánkat, gondoskodnunk kell az energia-utánpótlásunkról. Ez pedig csak az oxigénből és a bevitt tápanyagokból származhat. Vagyis igaz a mondás: azok vagyunk, amit megeszünk – mondja a kutató. – A táplálkozásnak óriási szerepe van mindenben, ami a testünkkel történik. Butaságnak tartom azt a fajta szkepticizmust, amely kisebbíti a helyes táplálkozás fontosságát, és minden természetes gyógymódot megkérdőjelez, amit nem gyógyszergyár állít elő.”

A kutatóknak, akik évtizedek óta vizsgálják az Alzheimer-kór előfordulásának gyakoriságát a világban, feltűnt, hogy Kelet-Ázsiában és elsősorban Indiában az átlagosnál jóval kevesebb megbetegedés fordul elő. „Tanulmányoztuk az indiaiak táplálkozási szokásait és az ájurvédikus gyógymódokat.

Rájöttünk, hogy a helyi gyógyászatban évezredek óta ismert és használt fűszerek közül a kurkuma, a gyömbér és a curry bizonyos hatóanyaga pozitív hatással van a degeneratív idegrendszeri betegségekben, elsősorban az Alzheimer-kórban szenvedőkre” – magyarázza Letoha Tamás, aki az ázsiai fűszernövények után vizsgálni kezdte a magyarországi flórát is, hasonló hatóanyagok után kutatva. Így jutottak el a vörös szőlő magjáig, amely – mint mondja – jótékonyan hat a szív- és érrendszeri betegségekre és igen erős gyulladáscsökkentő hatása van. Készítményeikből nem gyógyszert fejlesztettek, hanem esszenciákat, amelyeket különböző élelmiszerekbe kevernek. „Azt találtuk, hogy ha az egyébként zsíroldékony hatóanyagokat étellel együtt visszük be a szervezetbe, akkor sokkal hatékonyabb a felszívódásuk, mint a gyógyszereké.”

Arra a kérdésre, hogy a tudomány vajon megoldja-e valaha az Alzheimer-kór gyógyítását, a kutató szkeptikus választ adott. „Egy már lerombolt idegrendszerből újat varázsolni egyelőre lehetetlen, és azt sem lehet megmondani, képes lesz-e erre a tudomány a közeljövőben. Az egyedüli járható út a molekuláris markereken alapuló diagnosztikai eljárás, amely a betegség korai szakaszában mutatja ki a kórt. Ilyen kutatások most is folynak. Minél hamarabb kapjuk el, annál nagyobb az esély a hosszú életre. A gyógyszergyárak milliárdokat költenek egy-egy molekula előállítására, vagyis abban érdekeltek, hogy olyan hatóanyagokat kísérletezzenek ki, amelyekhez rajtuk kívül más nem juthat hozzá. Ismerve a most folyó gyógyszerkutatásokat, azt mondanám, hogy a következő évtizedben ebben nem lesz áttörés. Ezért mi inkább a természetben előforduló hatóanyagokkal kísérletezünk, ezektől remélünk eredményeket.”

Összeállításunk a "preventív gerontológiáról" itt olvasható: "Máris készüljünk, különben családunk megszenvedi"

Címkék: orvostudomány

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!