Az önkormányzati törvény módosítása értelmében akár háromszoros különbség is lehet a megyei jogú városok és a kistelepülések vezetőinek fizetése között.

A Belügyminisztérium korábban azzal magyarázta a bértábla változását, hogy a helyhatóságoktól több feladat az államhoz került, így a polgármestereknek kevesebb dolguk lesz, ugyanakkor az önkormányzatok új feladatokat is kaptak: a rendvédelmet, a közfoglalkoztatást, a kéményseprést.

Az ősszel hatályba lépő módosítással az 500-nál kevesebb lakosú települések első embere bruttó 149 575 forintot kap, egy 30 ezer lakos feletti város polgármestere pedig 598 ezret.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!