Minden településen kezdeményezik polgárőrség létrehozását – így döntött Túrós András elnök javaslatára az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével közösen szervezett országos konferencián, s ennek érdekében szorosabbra fűzik kapcsolatukat az önkormányzatokkal, valamint megújítják együttműködésüket a rendőrséggel.

Az OPSZ elnöke hangsúlyozta: az ország közbiztonsága kiegyensúlyozott, de van néhány olyan település, ahol a lakosság szubjektív biztonságérzete romlott, ezért a polgárőrséget meg kell erősíteni, és új szervezeteket kell létrehozni, nem szabad hagyni, hogy civil erők, „szabadcsapatok” jelenjenek meg a településeken. Túrós szerint Magyarország közbiztonságának védelme három pillérre épül: a rendőrségre, a közterület-felügyeletre és a polgárőrségre, ezért nincs szükség serifekre, városőrségekre, kerületőrségekre. Jelenleg mintegy ezer településen nincs polgárőrség. 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!