Ha bulizni szeretne, irány a múzeum! A londoni Victoria and Albert Museumban például a híres-neves Glastonbury fesztivál piramisszerű nagyszínpada előtt érezhette magát a látogató, mikor a Balogh Zsolt által kreált piramis-videoinstallációt körüljárta, belelépett, -ült, -feküdt – a hangulat garantált volt. Hogy egy koncerten miként lehet kiállításszerű vizuális költészettel előállni, arról a digitális dizájnert kérdeztük.
A ’90-es évek elején még a szolnoki vasutas művelődési ház termében csápolt a Kispál és a Borz koncertjén, idén november 11-én, a Papp László Budapest Sportarénában már a Lovasi 50 – Az első 50 év legjobb dalai című születésnapi nagykoncert animációs és kreatív projektfelelőseként a színfalak mögött tevékenykedik. A két helyszín és a kétféle résztvétel között Londonon át vezetett az út. Balogh Zsolt, aki ma világszerte ismert és keresett videodizájner és animációs rendező a soproni faipari mérnöki, majd a budapesti szociológiai tanulmányai után 2004-ben, 26 évesen költözött ki az angol fővárosba, ahol előbb építészettel kezdett foglalkozni, majd inkább a filmes látványtervezés irányába fordult. „Premier előtti vetítések alkalmával hetente láthattunk vendégül világhírű filmrendezőket, beszélgethettünk velük; az iskolában egyszerre tanították és gyakoroltatták velünk a ’80-as évek technikáit, robbantgattunk autókat (persze kontrollált körülmények között), indítottunk tűzesőket, készítettünk véres sebhelyeket vagy végtagpótlásokat akciófilmekhez, de ugyanígy, már a digitális korszak szellemében, mindezeket videotrükkök segítségével is létre kellett hoznunk.” Ám egy-egy részfeladat elvégzése helyett Zsolt többre vágyott, a produkciókhoz gyártott látványalkotásokat elejétől a végéig szerette volna kézben tartani, és erre remek terepet adtak a színházi felkérések.
Projektek és projekciók
A siker sem maradt el, a művészetet a legmodernebb digitális technológiával ötvöző fiatalember, aki elsősorban vetített színházi hátterek, video- és kiállításinstallációk készítésével foglalkozik, felkérést kapott a 2012-es londoni olimpia rendezőjétől, Danny Boyle-tól, hogy a megnyitó ünnepséganimációját megtervezze és elkészítse. (A stradfordi stadion közepén álló díszletházra vetítették a hétperces animációt, ami a ’60-as évektől a megnyitó napjáig követte az Egyesült Királyság kulturális és technológiai fejlődését.) És innentől kezdve egyik munka hozta a másikat. Előbb a Victoria and Albert Museum David Bowie-kiállítása videoinstallációjának lett a megálmodója – bevallása szerint több hónapra Bowie fejébe kellett költöznie, hogy létrehozhassa a művész animált, elképzelt gyerekszobáját.
„A feleségem a múzeum munkatársaként később körbevezette Bowie-t a tárlaton, s bár ő korábban nem kívánt belefolyni a munkálatokba, nagyon elégett volt a végeredménnyel.”
A David Bowie is vándorkiállítás azóta is úton van: Toronto, Sao Paulo, Berlin, Párizs, Melbourne, Gröningen, Tokió és Bologna után jelenleg éppen a barcelonai látogatókat nyűgözi le, hogy aztán New Yorkban tisztelegjen a fantáziadús művész és a kiállítás megalkotói előtt. Nem sokkal később a sydneyi operaház „kifestése” következett a Vivid Festival felkérésére; több százezer embert kápráztatott el a digitális effektshow az emblematikus vitorlákat imitáló tetőzeten.
Akár Bowie elméjébe szállt alá, akár Shakespeare-rel vagy az Emil és a detektívekkel foglalkozott a színházi felkérések során, fontosnak tartotta, hogy érzelmileg is közel álljon a vállalt produkcióhoz. Épp ezért különösen szerencsésnek érzi magát, hogy eddig nem kellett még visszautasítania munkát. Az ötleteire folyamatosan vevők a megbízói, akik vágyják és vadásszák is az újdonságokat. Nem volt ez másként az idén januárban az angliai Hull főterét övező épület homlokzatára vetített történelmi videoanimáció elkészítése esetében sem, pedig a Brit Kultúra Fővárosa címet elnyerő 200 ezres település lakóinak egy része ellenezte, hogy nagyobb összeget fordítsanak a kultúrára (nem értették, miért nem kórházakra, infrastruktúrára megy a pénz). Ámde a Zsolt által tervezett panoráma-látványvideo hatására megváltozott a véleményük, a városatyák nem hiába nyúltak oly mélyen a zsebükbe, utóbb azt mondták: minden pennyt megért – meséli lelkesen a művész.
Talán éppen a költségek azok, amelyek miatt mind ez idáig nem használták ki a magyar színházi rendezők Zsolt kreativitását, aki viszont a Liget-projekt részeként majdan felépülő Zene Háza tervezésében konzultánsként vesz rész. A videoművész úgy látja, a hazai színházi épületek éppúgy alkalmasak lennének vetített színházi hátterek befogadására, mint a londoniak – neki éppen az a kihívás, hogy a legkülönfélébb alakú és méretű termekben újabb tereket hozzon létre. „Egyik legutóbbi munkám során egy átalakított vízimalom belsejében kellett úgy elhelyezni a vetítőgépeinket, hogy a nagyon kicsi térben mégis a legnagyobb mozgási szabadságot biztosítsuk a színészeknek és a rendezőnek.” Ugyanakkor az is igaz, hogy még a londoni színházi világban is viszonylag drága mulatságnak minősül egy-egy vetített háttér befogadása, miközben egyre több rendező igényli ezt. „A költségek közül nem is a kreatív rész a legdrágább, hanem a technika, a nagyteljesítményű projektorok bérlése viszonylag magas” – árulja el Zsolt, de hozzáteszi: a technológia fejlődése hatalmas változásokat ígér a színpadokon, mivel a vizuális történetmesélés a színház és a mozi egyfajta szimbiózisát valósítja meg, a színpadon nehezebben elmesélhető részek izgalmasan elevenednek meg a vásznakon.
És a színház- vagy kiállításlátogatók az állandó ingergazdag környezetben élve mindinkább olyan élményekre vágynak, ami elüt a megszokottól.
És Zsolt éppen a vizuális történetmesélésben érzi a legotthonosabban magát, ebben tudja leginkább kiélni kreativitását.
„A kültéri videoinstallációk legtöbbször az épületek homlokzatvetítését jelentik, jórészt az optikai illúziók megjelenítésére vannak kihegyezve. Szép-szép, pont, mint egy tűzijáték, de én inkább azt szeretem, ha a több hónapos erőfeszítéseim eredményeképpen a nézők valami hosszabb távú, emlékezetesebb élmény birtokában távoznának.”
Figyelemfelkeltés
Emlékezni pedig igazán van mire. Aki látta például a National Theatre Alice Csodaországban 21. századi környezetre adaptált változatát, annak bizonyára megragadta a figyelmét az internetet szimbolizáló, így egyszerre magához hívogató, egyszerre félelmetes, felhőalapú Cheshire Cat (Kosztolányi szép elnevezésével: Fakutya) hologrammegjelenítése – ami persze Zsolt munkáját dicséri.
De a davosi Világgazdasági Fórum résztvevői sem maradnak élmények nélkül. Sőt, Balogh Zsoltnak a gyönyörködtetésen túl is céljai vannak a világ politikusainak, üzletembereinek, tudósainak évenkénti ülésein, valami olyasmivel akar ott szerepelni, ami ha csak kicsit is, de befolyással bírhat a későbbi döntéseikre. Ezért aztán a konferencia-központ aulájának 30 méteres falán évről évre olyan égető problémák jelennek meg a tervezésében, mint a kulturális sokféleség, az élővilág diverzitása, a közeljövő vízhiányproblémája.
Lovasi 50
De ugyanígy a figyelemfelkeltés feladata hárult rá, mikor Lévai Balázs, az 50. életévét betöltő Lovasi András jubileumi koncertjének művészeti igazgatója az esemény vizuális hátterének megkreálására kérte föl pár hónappal ezelőtt. A két és fél órás koncerten előkerülő 32 dal mindegyikéhez különleges és izgalmas látványvilágot tervezett Zsolt, aki azt is fontosnak tartotta, hogy a három, egyenként 7x14 méteres, gigantikus LED-falakon megjelenő vizualizáció elkészítésében magyar animátorok vegyenek részt.
„Ragaszkodtam ahhoz, hogy a gyártás Budapesten valósuljon meg (Zsolt és 3 fős csapata a Kiégő Izzók vizuális csoport irodájában rendezkedett be vendégként – a szerk.), hiszen Lovasi gondolati, zenei világa mélyen a magyar valóságban gyökerezik, és mi is innen merítjük az inspirációkat az alkotás során, ezt londoni munkatársakkal igen nehezen lehetett volna megvalósítani.”
Zsolt a legizgalmasabbnak azt tartja, hogy olyan vizuális élményforrást kellett kitalálnia, ami „egyfelől reflektál a szövegekre és a dalok hangulatára, másfelől ez a kapcsolat inkább metaforikus és érzelmi, amivel elkerülhető a túlságosan hű szövegkövetés csapdahelyzete, hiszen nem a dalszövegek megjelenítése a feladat, az nem is lenne működőképes”. Hogy mindezt mennyire sikerül majd a 12 ezres hallgatóság jelenlétében kivitelezni, erre csak egy válasz létezik: majd meglátják!
Balogh Zsolt ez idáig egyetlen alkalommal, 2014 őszén az A38 kiállítótermében mutatta be itthon 3D-s videoinstallációról készített képeit, dokumentációit, modelljeit.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!