Portugália nem kíván Görögország és Írország nyomdokaiba lépni. Hiába tűnik úgy, az európai vezetők és a piac számára is, hogy a portugál államadósság rövid időn belül kezelhetetlen lesz, az ország nem hajlandó egy centet sem lehívni az eurózóna bajba jutott tagjai számára létrehozott 700 milliárd eurós készenléti hitelkeretéből.

Pedig a Standar & Poor’s és a Fitch hitelminősítő intézetek két fokozattal is lejjebb sorolták a portugál államkötvényeket, miután José Socrates miniszterelnök bejelentette lemondását. A kisebbségi, szocialista kormányt vezető politikus azért kényszerült erre a lépésre, mert a parlament nem szavazta meg a kormánya „stabilitási és növekedési programját”. A tervezet komoly megszorításokat vezetett volna be annak érdekében, hogy a költségvetési hiányt idén a GDP 4,6 százalékára, jövőre pedig az eurózóna-tagság egyik kritériumának számító 3 százalék alá szorítsák – külső segítség nélkül is. Az ellenzék vezető erejét adó szociáldemokraták – akik a közvélemény-kutatások szerint megszerezhetik a többséget az előrehozott választásokon – a „nemzeti érdek védelmében” utasították el a programot. A jóléti kiadások megnyirbálásával a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegei kerültek volna még rosszabb helyzetbe – érveltek. Elemzők szerint az ország aligha tud majd kilábalni a válságból külső segítség nélkül. A Diario Economico portugál hetilap értesülései szerint a költségvetési hiány idén GDP 8 százalékát is meghaladhatja. Már az elvetett kormányprogram is 0,2 százalékos GDP-visszaeséssel, 87,9 százalékos államadóssággal és 11,2 százalékos munkanélküliséggel számolt 2011-re. A reformok nélkül még rosszabb lehet a helyzet. Ráadásul, mint Görögország és Írország esetében, a portugál államháztartási válság az egész eurózóna stabilitását veszélyeztetheti. Korábban valószínűnek tűnt, hogy az ország 75 milliárd eurós mentőcsomagot kaphat, de a frissen lemondott kormány képviselői nem folyamodhattak a hitelért, mert nem hozhattak hosszú távú döntéseket. „Nem a mi feladatunk, hogy segítséget kérjünk Portugáliának. A portugál kormánynak kell lépnie” – jelentette ki Jean-Clude Junker, az eurócsoport elnöke. Vagyis meg kell várni az előrehozott választások eredményét, hogy érdemi döntés születhessen, addig a piac és az eurózóna többi tagállama számára továbbra is marad a nyugtalanság.

 

250 ezren vettek részt Londonban a kormány megszorító csomagja elleni tüntetésen. A brit kormány nemrég jelentette be, hogy átlagosan 12,1 százalékkal csökkentik önkormányzatok költségvetését 2011-12 során. A korábbi jóléti kiadásokat megnyirbáló intézkedésekkel együtt ezt már elviselhetetlennek tartja a társadalom.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!