Brutális aszály aszalta az országot, még az Ínség-szikla is előbukkant a Dunából a fővárosi Gellért-hegy lábánál. Így szinte az összes őszi betakarítású növény megsínylette a nyarat. Tavaly 900 ezer tonna alma termett, idén 450-500 ezerre számítanak – nem véletlen, hogy míg az étkezési alma kilójáért egy éve 50-60 forintot is alig fizettek a kereskedők, most 100-140 forintot is megadnak érte. Így a boltok télen „banán- és narancsárban” kínálhatják: 250-300 forintért.

 
Brutális aszály aszalta az országot, még az Ínség-szikla is előbukkant a Dunából a fővárosi Gellért-hegy lábánál - az illusztráció Ujvári Sándor felvétele

De az alma esetében legalább követi az ár a mennyiség alakulását. Nem úgy a kukoricánál! Hiába lesz az idei termés csak 6 millió tonna (azaz 2 millió tonna kukorica egyszerűen megsült a nyáron), a termelőnek esélye sincs, hogy megkapják a tavalyi kilónkénti 100 forintos átvételi árat. Mindössze 45-50 forintot kérhetnek a „tengeri” kilójáért, így a kukoricatermelők összesen 80-100 milliárd forint bevételtől esnek el.

Az aszály a szőlőnek is betehet: szüretkor derül ki, hogy az apró szemű, kicsi fürtök adják-e a várt termést, illetve mi maradt meg a bogyókban. Ilyen forróságban ugyanis a fehér szőlőkben „elégnek a savak”, minőségi problémákat okozva. Az utolsó becslések csak 2,5 millió hektóval számoltak, holott nyár közepén még 3 milliót sem tartották kizártnak szakértők.

A zöldségtermelőket is 3-4 milliárd forintnyi kár érte – esetükben a brutális viharok okozták a bajt. Zöldségből 1,5 millió, gyümölcsből egymillió tonna körüli termésre számítanak. A bevételkiesések kompenzálásáról a kárenyhítési alapon (ez 16-18 milliárd) kívül csak egy – az is uniós – forrásról szól hivatalos nyilatkozat: annyi segítséget kapnak a termelők, hogy a 2015. évi területalapú támogatásokat nem decembertől, hanem már október közepétől kezdik kifizetni. Ez nagyjából 110- 130 milliárd forint lehet.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!