A világ legrangosabb filmfesztiválján csinált hülyét magából a magyar kultúrkormányzat, igaz, nem ingyen. A héten is akadtak Fidesz-közeli pályázati nyertesek, de az unikum, hogy a Fidesz kommunistákkal barátkozik.

 
Orbán Viktor miniszterelnök fogadja Taj Ping-kuo kínai államtanácsost

„Cigány-gádzsó csúcstalálkozó. Hadizsákmány: fakanál” – a képaláírás a miniszterelnök Facebook-oldaláról származik. Orbán Viktor éppen Farkas Flóriánnal, az Országos Roma Önkormányzat elnökével készül egy képzési és foglalkoztatási együttműködés aláírására. A kedélyesen cigányozó kommentek moderálásával nem foglalkozik senki, igaz, a Facebook pénteken letiltotta a kuruc.info cikkeit. De a miniszterelnök maga is szolgált furcsa ellentmondásokkal. „A kommunizmus volt az emberiség történetében az egyik legnagyobb tragédia” – fogalmazott Orbán Viktor egy héttel azelőtt, hogy tárgyalt volna a Fidesz és a Kínai Kommunista Párt kapcsolatainak szorosabbra fűzéséről, valamint a két párt közötti esetleges csereprogramokról. A miniszterelnök és a kínai kommunisták egyik pártvezetőjének keddi találkozójának részleteiről az [origo] is csak a kínai lapokból szerzett tudomást, mert mindez nem szerepelt a magyar sajtóközleményekben, és Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő nem válaszolt a lap olyan kérdéseire, mint például: nem ütközik-e a Fidesz politikai ideológiájával a kínai párt kommunista beállítottsága? Ugyanilyen titoktartó a kormányzat a Népszabadság kérdései kapcsán: a lap három hete képtelen kideríteni, fizetett-e Orbán Viktor vagy bárki a kormány tagjai és a Fidesz–KDNP képviselői közül az államadósság elleni alapba.

Ha meg válaszolnak, attól is csak összezavarodik az ember. Rétvári Bence, a Közigazgatási Minisztérium államtitkára az ATV-nek arról beszélt: a szociális konzultációs kérdőíven levő vonalkód csak a feldolgozást segíti, nem azért van ott, hogy – illegálisan – adatokat gyűjtsenek a válaszadókról. Technikailag elképzelhető, hogy a szociális konzultációs kérdőíven található vonalkódot hozzátársítsák a kérdőívre adott válaszokat is, ez az adatkezelőn múlik – mondta viszont Borók Imre, a Vonalkód Centrum értékesítési tanácsadója ugyanott. Az ombudsman már jelezte: „hivatalból vizsgálni kívánja a szociális konzultáció személyes adatkezelésének feltételeit, illetve körülményeit”. A kódokat is vizsgálják, hogy kiderüljön, pontosan mit is tartalmaznak.

A hét szövege ismét Schmitt Pálé. A köztársasági elnök azzal indított a Mező Ferenc Általános Iskolában: „mizu, zsír, hogy itt az elnök?” Majd így folytatta: így beszélni „tök gáz”, és jó lenne, ha a magyar diákok kevesebbet interneteznének, SMS-eznének, tévéznének és helyette inkább beszélgetnének – tudósított az Index. Az államfő borát is kínáló CBA résztulajdonosai, a Fideszt nyíltan támogató Lázár fivérek domonyvölgyi lovasparkjában is lesznek a magyar uniós elnökséghez kapcsolódó rendezvények, amelyeket utólag számláz ki a Lázár és Fiai Kft. Az esemény lebonyolítására nem írt ki nyílt pályázatot a Külügyminisztérium – közölte a nol.hu.

Ha már így rákanyarodtunk a céges pályázatokra: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és a Hungarofest után a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől is nyert kommunikációs megbízást a 2008-ban alakult Young and Partners Kft. A cég Kuna Tibor, a Fidesz-frakció egykori kabinettitkárának tulajdonában van – írta a Napi Gazdaság.

A hét legabszurdabb szövege pedig Kósa Lajosé: Debrecen fideszes polgármestere szerint Esztergomban a polgármester asszony tudatosan csődbe vitte a városát. „Ezt a gazdaságban csődbűntettnek nevezik, de az önkormányzatoknál nincs ilyen alakzat” – fogalmazott. A független Tétényi Éva gaztettéhez képest csak apróság, hogy Meggyes Tamás leváltott fideszes polgármester halmozta fel a város 25 milliárdos adósságát, és hely hiányában nem soroljuk fel, mit művelt a Fidesz-frakció az elmúlt fél évben.

Nemzetközi kitekintéssel búcsúzunk a Népszabadság segítségével: Cannes-ban a világ legjelentősebb filmfesztiválján, a hazai filmszakma meghatározó személyiségeit és a szaksajtót kizáró tájékoztatón jelentette be Szőcs Géza kulturális államtitkár, hogy – miután a kormány megbénította a filmalapítványt, leállítva a filmgyártást, majd a filmpénzt a gazdasági tárcának adták – jövőre nagyszabású nemzetközi filmfesztivált rendeznek Budapesten. Az erről szóló hirdetést meg is jelentették egy szaklap hátoldalán, de a kormány úgy döntött, hogy egy fillért sem ad a célra – ezt Andy Vajna kormánybiztos be is jelentette Cannes-ban. A lap becslése szerint a tájékoztató és a hirdetés 5-15 millió forint közötti összegbe került, és támogatás-előkészítésre is kiutaltak még a letiltás előtt 18 millió forintot a két „baráti” filmproducernek, akiktől a szakma túlnyomó többsége elhatárolódott.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!