Akkor az MSZP biztosan és hitelesen kijelentheti, hogy nem Soros-bérenc formáció, hiába kommunikálja ezt a Fidesz hosszú hónapok óta – ez az egyik tanulsága az amerikai üzletember davosi világgazdasági fórumon előadott beszédének.

Soros György az egész magyar baloldalt pellengérre állította, amikor azt hangoztatta: a szociáldemokrata párt egyes vezetőit megvette a Fidesz, illetve más kisebb pártokba is beépült, ezért nem sikerül egy kormányváltó-esélyes együttműködést felépíteni.

Noha az üzletember nem használta az MSZP kifejezést, a szövegkörnyezet azt jelzi: a szocialista párt vezetőire gondolt. Az utóbbi fél évben a „megvásárlási” topik számos alkalommal szembejött a közbeszédben: hangoztatták balos kispártok vezetői, és elővezették jobbikos politikusok is. Az összes közlőben egy közös van: senki nem bizonyította, hogy igazat mond. A hazai véleményekben pedig az egyezik, hogy megfogalmazóik az MSZP leszorításából (értsd: bázisának lenyúlásából) próbáltak kapitalizálni. Ráadásul Soros az összefogást hiányolja, miközben az MSZP majdnem egy éve érvel a közös lista, közös miniszterelnök-jelölt mellett.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!