Ezekben a hetekben formálódik a vélemény a nagycsoportosok esetében, hogy ki „érett meg” már az iskolára, és ezzel párhuzamosan, hogy ki az, aki pluszévre és fejlesztésre szorul – szerencsésnek mondható az a diszlexiás gyerek, akinek problémájára időben fény derül és segítséget is kap a felzárkózásra. Ha ez elmarad, akkor az iskolában eltöltött első pár hónap pokol lehet egy gyerek számára – életét pedig aztán végigkísérhetik a kudarcok.
„A nevelési tanácsadóba érkező családok egy része nehezen jut be az épületbe, mert nem olvassa el vagy nem tudja értelmezni a feliratot, amely elmagyarázza, hogy hogyan lehet kinyitni az ajtót” – ironikusan hangoznak Adorján Katalin gyógypedagógus szavai, de rávilágítanak a probléma lényegére. A kezeletlen diszlexia egész életen át tartó hátrányt jelenthet az érintetteknek, ráadásul a nyelvi részképességzavar genetikai háttere miatt ez a sors akár generációkon át öröklődhet egy-egy családban. A probléma korai felismerése és a fejlesztés azonnali megkezdése lényegében „tünetmentessé” teheti a gyereket, mire iskolába kerül, ha viszont a nem mindig egyértelmű tünetek vagy megfelelő szűrés, gondozási lehetőség hiányában ez elmarad, az iskolai időszakban már nehezebben pótolható.
„A diszlexia gyanúja már akkor felmerülhet, ha a gyerek mozgásfejlődésében kimarad egy fázis – hívja fel a figyelmet Ungár Ágnes pedagógus, a Rákospalotai Meixner Általános Iskola igazgatója.
– Például, ha nem kúszik-mászik. A beszédfejlődés elválaszthatatlan a mozgásfejlődéstől, az idegpályák aktiválása a megfelelő mozgások által valósul meg.” A középső óvodai csoportra szaporodhatnak a jelek, amelyek aztán nagycsoportra egyértelműen a beszédértésproblémára utalnak már: ha nem alakul ki a jobb-bal oldal megkülönböztetése, ha koordinálatlan a mozgás, ha nem tudja azonosítani a gyerek a testrészeit, illetve rajzon ábrázolni azokat, ha nem ismeri fel a szerialitást, nem érti a sorrendiséget, probléma van az időben való tájékozódással, ha az óvodás fordítva csinál dolgokat, ha nehezen érti, követi a szövegeket, meséket, nem tud helyesen toldalékolni, mondatokat összefűzni vagy nincs meg tisztán minden beszédhang – mindenképpen forduljunk logopédus szakemberhez. Már az is gyanakvásra adhat okot, ha egy gyerek szétszórt, magatartási problémák vannak vele.
„A beszédhibás gyerek eleve veszélyeztetett, ez a legfontosabb jel! – hangsúlyozza Adorján Katalin. – Olvasni csak úgy lehet megtanulni, ha tiszták a beszédhangok.
A szakember emellett még egy fontos dologra felhívja a figyelmet: „Egy átlagos gyerek 5 éves kora körül már a betűk felét felismeri. Nem azért, mert megtanítják neki, hanem mert természetes igénye van rá. A legtöbben, mire iskolába mennek, legalább a nevüket le tudják írni. Az a gyerek, akinek beszédértési zavarai vannak, az nem szívesen vesz ceruzát a kezében, nem is fogja jól azt, és egyáltalán nem motivált abban, hogy iskolába menjen. Addigra ugyanis már jócskán, akár két évvel le van maradva a többiektől.” Ez a lemaradás pedig tovább nő, amikor megkezdődik a gyorsléptékű olvasástanulás. Rövid idő alatt borzasztó kudarcok érik: felcseréli a betűket, nem megy az összeolvasás. Egyáltalán: nem tud figyelni. Sokszor a pedagógus csak egy rendetlen, figyelmetlen gyereket lát, aki zavarja az órát a folyamatos közbeszólásokkal, kérdésekkel, ismételgetéssel – holott arról van szó, hogy a tanuló bizonytalan abban, jól értette-e, ami elhangzott, megerősítésre vár. És nem csak az írás-, olvasástanulással lesznek problémái, de nem tudja megtanulni a szorzótáblát és nem érti a szöveges feladatokat sem, így például a matematikában is folyamatos kudarcok érik. Így ezekből a gyerekekből lesznek aztán az osztály bohócai vagy éppen sokat betegeskedő, hiányzó, szorongó gyerekek.
„Általános megoldást jelenthetne a szűrésre és felzárkóztatásra, ha 5 éves kortól lenne egy előkészítő osztály, ahogy a legtöbb nyugati országban – mondja Adorján Katalin. – Itt jobban kibuknának a figyelemzavarok, hiszen egymást követő napon több foglalkozás is lenne. Az óvodában nincs szükség ilyen nagyfokú koncentrációra.”
A szakember szerint már az is sokat segítene a helyzeten, ha nem 1000 gyerek jutna átlagosan egy logopédusra, ahogy most, hanem 300, mint pár évtizeddel ezelőtt, amikor még törvény rögzítette ezt a számot. Így kénytelen az óvodapedagógus, illetve a szülő figyelni a jeleket, akinek a legtöbb esetben nincs meg a tudása ahhoz, hogy mit is kellene tünetnek tekintenie. Ráadásul a gyanús mozzanatok jó része betudható szociális éretlenségnek, nevelési problémának is. Az értelmesebb, magas intelligenciájú gyerekeknél pedig nehezítheti a felismerést, hogy folyamatosan kompenzálnak, egyéb képességeikkel pótolják a hiányokat.
Ha a gyereket kiszűrik az óvodában, akkor heti 2, de inkább 3 alkalommal szükség van diszlexiaprevenciós foglalkozásra, amelyektől a gyerekek „szárnyakat kaphatnak” a szakemberek szerint, és bár ez egy „gyógyíthatatlan” sérülés, a tünetek nagymértékben csökkenthetőek, és sok munkával bármit képesek elérni a diszlexiások – akár nyelveket is tökéletesen megtanulhatnak.
„A prevenciós foglalkozásokon kialakítják a testsémát, megtanulják az irányokat és elsajátítják az olvasást is, hiszen fontos, hogy ezt a számukra nehéz készséget a saját tempójukban tanulják meg, és ne az iskolában, a többiekkel együtt haladva, tőlük folyton lemaradva” – hangsúlyozza Ungár Ágnes.
Számukra sokkal alkalmasabb a többinél a Meixner olvasástanulási módszer, hiszen ennél odafigyelnek a beszédmotorikára, hogy mit csinál a száj a különböző hangok ejtésekor – ezért is sok a diszlexiával küzdő gyerek az Ungár Ágnes által vezetett Rákospalotai Meixner Általános Iskolában, és a többi olyan helyen, ahol ezt a metódust alkalmazzák.
A szakértők szerint bár a diszlexiás gyerekek száma állandó, a felismert esetek száma mára jóval magasabb a korábbi évtizedekhez képest, és ez nagy előrelépést jelent.
A kérdés már csak az, hogy mikor jön a felismerés. Mert bár a diszlexiás fiatalok egészen felnőttkorig fejleszthetőek, a korai kompenzáción egy egész élet sikeressége múlhat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!