„Ma Magyarországon lakhatási válság van, aminek legláthatóbb jele a tömeges hajléktalanság. A valódi megoldáshoz nem túlzsúfolt, élősködőktől fertőzött tömegszállásokra, hanem mindenki számára megfizethető lakhatáshoz van szükség, állami támogatással” – állítja A Város Mindenkié Csoport (AVM). Megbízásukból a Városkutatás Kft. tanulmányt készített a hajléktalanok és rászorulók lakhatási és ellátási helyzetéről.

 
Habitat épitkezés - Fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

A külföldi, főként amerikai mintára készülő kutatásban összemérték a hajléktalanellátás és a hajléktalan emberek hatósági üldözésének a költségeit a támogatott lakhatással. Az eredmény meglepő lett: több százezer forint megtakarítást jelentene, ha az állam az éjjeli menedékhelyek és az átmeneti szállások helyett a rászorulók önálló lakhatását támogatná.

Mindez számokban: két összeköltöző hajléktalan ember évi fél millió forintot „spórolna” az államnak, ha pedig a hajléktalanok egyedül költöznének önálló lakásba, akkor havi hétezer forinttal kellene többet fizetnie a központi költségvetésnek a jelenleginél. Szakértők szerint, ha az állam a hajléktalanok ellátására és a hatósági zaklatásukra elköltött pénzt az önálló lakhatásukra költené, azzal nem csak erkölcsileg tenne jót, hanem spórolni is tudna az egyik esetben (két hajléktalan egy lakásba költözése), illetve minimális többletköltséggel járna a másikban (külön lakásokba költözés).

Ezért az AVM, a Városkutatás Kft. és a Habitat for Humanity szervezet is azt vallja, hogy az ellátórendszert fokozatosan fel kell váltani a lakhatás támogatásnak, mindez társadalmi előnyökkel is járna. Magyarországon 1,5 millió ember lakhatási szegénységben él, miközben az önkormányzati bérlakásállomány folyamatosan csökken: tavaly 126 500 szociális bérlakás volt, amely a teljes lakásállomány csupán 1,5 százaléka. Az önkormányzati bérlakások közül csupán 67 ezer (53 százalék) volt szociális alapon kiadva, a többi költségelven vagy piaci alapon. Tehát valójában az országos lakásállománynak mindössze 1,5 százaléka szociális bérlakás. A lakosság 7,5 százaléka alacsony bérű (szociális) lakásban él. Ráadásul az önkormányzati bérlakások nagy része igen rossz állapotban van, tavaly csak 2 százalékukat újították fel.

Hétfőn 10-től kerekasztal-beszélgetést tart A Város Mindenkié Csoport a hajléktalanok lakhatási kérdéseiről. A Képviselői Irodaház előtt tartandó rendezvényre a Jobbikon kívül minden országgyűlési képviselő kapott meghívót. Az összejövetel célja a szemléletformálás és a felvilágosítás. A beszélgetésen részt vesz – többek között – az AVM, a Városkutatás Kft. és az Utcáról Lakásba Egyesület munkatársai.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!