„A lakhatás közügy, az nem lehet választás kérdése, hogy együnk vagy lakjunk” – véli A Város Mindenkié Csoport. Több tízezren élnek az utcán és hajléktalanszállókon, valamint százezer embert fenyeget a kilakoltatás veszélye.

 
Kilakoltatás - Fotó: Üveges Zsolt

Rengeteg háztartás számára megfizethetetlen a közműszámla, sokan kénytelenek egészségtelen, penészes otthonban lakni és sok ezer családból lakhatási problémák miatt kerülnek állami gondozásba a gyerekek.

A családok átmeneti otthonában maximum 3 évet tölthetnek a családok, ám mivel nincs elég férőhely, óriási a várólista az ilyen otthonokban. 2015 végén 4047 hely volt országszerte, ami nagyon kevésnek bizonyul. Hogy összesen hány embert érint a kilakoltatás veszélye, azt az AVM sem tudja, a végrehajtói kamarától hiába kértek információt, az összesített adatokat nem kapták meg.

Az biztos, hogy nagyjából 130-140 ezer jelzáloghiteles él Magyarországon, akiknek szintén számolniuk kell azzal, hogy elveszíthetik hajlékukat.

Az AVM úgy véli, a kormány egyre kevesebb támogatást ad a szegénységben élőknek, ugyanakkor folyamatosan bővül azoknak a köre, akik semmilyen lakhatási segítséget nem kapnak. Holott a KSH szerint nagyjából félmillió lakás áll üresen, kihasználatlanul.

Az AVM szerint a költségvetés egyáltalán nem tartalmaz a hajléktalanság felszámolására vagy annak megelőzésére vonatkozó intézkedést és anyagi forrást, holott a szociális bérlakások aránya európai szinten hazánkban az egyik legalacsonyabb (2-3 százalék), ezért a szociális bérlakások számát és az alacsony jövedelműeknek is elérhető lakhatási támogatások összegét is emelni kell.

A téli időszakban, december 1. és március 1. között ugyan kilakoltatási moratórium lép érvénybe, tehát közmű- és lakbértartozás miatt senkit nem lehet utcára tenni, de ez nem vonatkozik az önkényes lakásfoglalókra.

A megfizethető bérlakások, illetve a hatékony adósságrendezés hiánya miatt vonul utcára A Város Mindenkié Csoport szombaton 15 órakor. A 6. menet a lakhatáshoz való jogért nevű esemény résztvevői az Erzsébet térről indulnak és a II. János Pál pápa térig vonulnak, ahol beszédek, majd koncertek lesznek. Már több tucat civil szervezet csatlakozott az eseményhez.


2 millió
millió háztartásnak volt az elmúlt egy éven belül közüzemi vagy lakbértartozása és 1 millió ember nem tudja megfelelően fűteni az otthonát.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!