A kormányátalakításnak már csak a mértéke kérdéses, valamint az, hogy minden személycserével megvárja-e a miniszterelnök a költségvetés és a sarkalatos törvények elfogadását.

 
Csak lazán: Orbán Viktor sportosan értékeli minisztereit Felcsúton

„Az eddigi kormányzati teljesítmény már nem lesz elég” – mondta Orbán Viktor még júniusban. A miniszterelnöknél augusztusban sorra kilincselnek a miniszterek, hogy értékeljék a tárcák teljesítményét, áttekintsék az őszi feladatokat, illetve hogy Orbán eldöntse: a jelenlegi személyi kör, illetve intézményi környezet alkalmas-e további feladatok elvégzésére.

A kormányátalakítás azonban még várat magára: sajtóértesülések szerint jövő év elején várhatók személycserék – legalábbis a miniszteri posztokon. Nyílt titok, hogy Martonyi János külügyminiszter és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csak 2011 végéig vállalta a bársonyszéket – utóbbi valószínűleg e nélkül is távozni kényszerülne –, és ha a gazdaság olyan teljesítményt nyújt, mint most, akkor Matolcsy Györgynek is távoznia kell. A Nép­sza­badság márciusban azt írta: a Széll Kálmán-terv a gazdasági miniszter utolsó dobása. Ha a Széll Kálmán-terv áldozatvállalásai mind-mind hiábavalónak bizonyulnának, akkor a kormányfő meneszti jobbkezét. Utóda Varga Mihály, a miniszterelnök kabinetfőnöke lehet, de napirenden van egy önálló pénzügyi tárca kialakítása is. Szintén szó van arról, hogy az egészségügyi tárcát leválasztják a humán-csúcsminisztériumról, de a hírek szerint Orbán nem ragaszkodik ehhez, ha talál egy menedzser típusú, alkalmas utódot Réthelyi helyére. Korábban Gál András Levente közigazgatási államtitkár és Lázár János Fidesz-frakcióvezető került szóba, de utóbbi a hírek szerint annyira nem lelkesedett a feladatért. A külügyminiszteri poszt esetében felvetődött Navracsics Ti­­bor neve; a váltás „előrelépés lenne” a Köz­igazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője számára. A miniszterelnökkel elsőként folytatott pénteki megbeszélésen egyébként Orbán elégedett volt Navracsics tárcájának munkájával. Legalábbis maga az érintett így foglalta össze találkozójukat.

Lapértesülések szerint ugyanakkor az, hogy „a közeljövőben” Orbán Viktor nem tervez átalakítást az apparátusban, nem zárja ki, hogy a kommunikáción, a kormányzati struktúrán ne akarna változtatni, sem pedig azt, hogy az év végén, esetleg még az ősszel lesznek személycserék. Ál­­lamtitkári szinten szintén több változás várható az év vége előtt. Szőcs Géza kulturális államtitkárhoz állítólag ra­­gaszkodik a miniszterelnök, de a kormányszintű tárgyalásra alkalmatlannak minősített köz- és felsőoktatási törvényjavaslatokat szakmányban gyártó Hoff­­mann Rózsának év végén valószínűleg mennie kell. Akkor is, ha Semjén Zsolt KDNP-elnök szerint „a Rózsa volt, a Rózsa marad”. Akiket a KDNP kormányzati pozícióba jelölt, mind kiválóan beváltak – jelentette ki Semjén. Ezt a véleményét nem lesz módja megvitatni főnökével, mert Orbán egyedül Semjénnel nem tárgyal a kormányzati munka értékeléséről. Ugyanakkor politikai értelemben nyilvánvaló: nem lehet csak KDNP-s potentátokat meneszteni a kormányból, már csak azért sem, mert a kétharmados döntésekhez kellenek a kereszténydemokraták. Hacsak nem várja meg a miniszterelnök az év végét, amikor már az összes sarkalatos törvényt, valamint a megszorításokkal terhelt 2012-es költségvetést is elfogadhatja a parlamenti többség.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!