Hosszú órákon át vitázott a párt megújításáról szombaton az MSZP választmánya. Simon Gábor a testület elnöke szerint régen várt tartalmas politikai vita zajlott.

Mesterházy Attila pártelnök közölte, nem hagyják szétverni a pártot, Gyurcsány Ferenc korábbi pártelnök-kormányfő megerősítette, hogy nem kíván új pártot alapítani, szakítani az MSZP-vel és szembe menni az elnökséggel. Simon szerint többen egyetértettek azzal, hogy a hagyományos és a modern baloldaliságot egyszerre kell képviselni, és az MSZP jövőbeli hitelességének egyik záloga az erkölcsi tisztaság, amiért mindent meg kell tenni. A választmány készen áll arra, hogy érdemi alakítója legyen az MSZP politikájának – hangsúlyozta. Simon Gábor arról tájékoztatott, hogy a politikai vitához számos vezető politikus hozzászólt. A Népszabadság Online (NOL) szerint Lendvai Ildikó volt pártelnök azt mondta: „erősíteni kell az együttműködést a civil mozgalmakkal”; Kiss Péter volt miniszter arról beszélt, hogy „ellenzékben sem lehet a Fidesz egy a tábor, egy a zászló rendszerét felépíteni, politikai gömböcként”. Hiller István volt pártelnök pedig jelezte, hogy változatlanul ügyvezető társelnöke marad a Társulás a Szociáldemokrata Értékekért platformnak és egy külön dokumentumban jelezte, hogy minden régi és új platformnak együttműködést ajánl. Gyurcsány Ferenc ismertette a Demokratikus Koalíció elnevezésű platformjára vonatkozó elképzeléseket, s mint mondta, ezzel a párt politikai sokszínűségét kívánja erősíteni. Kiszivárgott információk szerint Gyurcsány különböző irányú nyitást szorgalmazott. A NOL által megkérdezett választmányi tagok többsége azt mondta: Gyurcsány beszédét egyszer szakította félbe taps, amikor arról beszélt, hogy nem célja szembemenni a jelenlegi pártvezetéssel. A felszólalók között volt Kovács László, a párt alelnöke és Balogh András elnökhelyettes is. Simon Gábor szólt arról is, hogy a választmányi tagok a 1749-es segélyvonal felhívásával közösen segítették a Veszprém megyei vörösiszapkatasztrófa károsultjait.

Címkék: kormány, Simon Gábor, MSZP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!