Stratégiát váltott a Demokratikus Ellen­zéki Kerekasztalt (DEKA) szervező Szolidaritás mozgalom vezetése, miután kiderült: az LMP egyelőre távol marad a demokratikus ellenzéki összefogástól, sőt a nemrégiben párttá alakult 4K (Negyedik Köztár­saság) is jelezte, hogy nem vesz részt a DEKA munkájában. Dávid János, a Szolidaritás egyik alapítója szerint semmiféle politikai alku nem folyt a pártokkal, csak bemutatták elképzelésüket a DEKA-ról, amelynek működtetését a választásokig tervezik.

A szociológus el­­­mondta: a Szolidaritás képviselői a jövő héten megkeresik a konföderációk és az akcióegységhez csatlakozott ágazati szakszervezetek vezetőit, hogy minél előbb megkezdődjenek az egyezkedések. „Meg akarjuk fordítani a szokásos rendet, azaz a szakértők, civilek együttműködésében létrejövő programvázlatokat kínáljuk majd fel a pártoknak” – mondta Dávid.

Hogy milyen fogadtatásra talál a kezdeményezés, előre vetíti Kuti László, az Értelmiségi Szak­szervezeti Tömörülés elnökének álláspontja: adott esetben szükség van az ellenzék összefogására, a közös fellépésre, pártpolitikai tevékenységben azonban szakszervezeteknek nincs helyük. Pataky Péter, az MSZOSZ első embere szerint tévedésben van az a szakszervezet, amely kizárólag politikai szervezetként kezd el működni. „Ugyan­­akkor vannak megoldatlan problémák, és mi készek vagyunk ezekről tárgyalni, közösen megoldási javaslatokat is kidolgozni. Egyelőre azonban tisztázatlan, hogy a szervezők mit akarnak” – fogalmazott az MSZOSZ elnöke. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!