Szerdán lépett hatályba az a diszkó rendelet, amely azt célozza, hogy a zenés, táncos rendezvények biztonságosabbak legyenek, és hogy ne fordulhasson elő még egyszer a West Balká néhoz hasonló tragédia. Így mostantól a 300 főnél nagyobb rendezvény szervezőinek nem csupán bejelentési, hanem engedélykérési kötelezettsége is van, ha tömegtartózkodásra szolgáló építményekben, helyiségekben szeretnének bulit tartani.

 

Ugyanez érvényes az ezer főnél nagyobb létszámú szabadtéri események esetében is. Nagyobb összejövetel ezentúl csak rendezvénytartási engedély birtokában tartható, amelyet a helyszín szerinti települési vagy Budapesten a kerületi jegyző állít ki.

Ennek kapcsán látogattunk el a héten több nagyobb budapesti szórakozóhelyre is, hogy megkérdezzük a fiatalok véleményét is ez ügyben. Nagy hányaduk nem tudta igazából, miről is van szó, és csak annyit tettek többen szóvá, hogy nekik úgy tűnik, ezek csupán látszatrendelkezések, és nem nyújtanak valódi megoldást a problémára. Azt, hogy a szervezőknek az engedély iránti kérelemhez egy biztonsági tervet is csatolniuk kell, még érthetőnek tartják. De a szabadtéri rendezvények esetében meghatározott Országos Meteorológiai Szolgálat által kiadott előrejelzés elmondásuk szerint már felesleges. „El tudja dönteni a bulizni vágyó is, hogy szakadó esőben érdemes e elmennie egy szabadtéri koncertre vagy sem” – mondta egy fiatal fiú péntek este a Gödör Klubban. További problémákat vet fel az előzetes engedélyezés 20 napos ügyintézési határideje is.

Rengeteg a szakhatósági elvárás: a népegészségügyi intézet, az építésügyi és tűzvédelmi hatóság, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség, valamint a rendőrség ellenőrzései a gyakorlatban összesen mintegy 35-45 napot jelentenek. Mivel a kérelem benyújtásakor minden feltételnek meg kell felelni, a szórakozóhely körülbelül másfél hónapig nem működhet, miközben a tőkét már befektették, így aztán az új szabályozás nem kedvez a piaci környezetnek sem. Ha pedig a fesztivál- és rendezvényszervezők véleményét kellene egy mondatban összefoglalni az új diszkótörvényről, azt mondhatnánk: szakmaiságot nélkülöző, átgondolatlan és betarthatatlan az új szabályozás.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!