Példátlan orvosi per készül Magyarországon: vesztegetéssel vádolnak 11 nőgyógyász szakorvost és 2 szülésznőt. Az Állami Egészségügyi Központ dolgozói 5 és 50 ezer forint körüli összeget kértek a szülés előtt álló kismamáktól és hozzátartozóiktól – áll a Fővárosi Főügyészség vádiratában, mely szerint 2007 áprilisa és 2008 júliusa között legalább 20 alkalommal kértek pénzt a volt MÁV Kórház szülészeti és koraszülöttosztályán dolgozó orvosok (köztük az akkori osztályvezető főorvos) bizonyos orvosi szolgáltatásokért (szülés levezetése, altatás, érzéstelenítés), melyek költségét az Országos Egészségügyi Pénztár is fedezte.

 
A megvádolt orvosok előre kérték a „hálapénzt”

Egy szülésznővel szemben az ügyészség letöltendő börtönbüntetés kiszabását kéri – őt üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolják, a másik szülésznő, illetve az orvosok pénzbüntetésre számíthatnak. Az érintettek tagadnak. Az ügy hatalmas közérdeklődésre tarthat számot, már csak azért is, mert az effajta gyakorlat rendszeresnek számít az ország több kórházában, és nem csak a nőgyógyászatokon, hanem például a sebészeteken is – erről számtalan blogbejegyzés, fórum és cikk tanúskodik az interneten is.

Először 2010 nyarán kerültek a figyelem középpontjába a bizonyos szolgáltatásokért meghatározott tarifát számító orvosok. Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának akkori elnöke hívta fel a figyelmet – az egyébként évtizedek óta mindenki által ismert – problémára. A politikust egy kismama levele győzte meg arról, hogy tenni kell valamit a felháborító gyakorlat ellen. „Az előre megszabott tarifának semmi köze a hálapénzhez, amelyet saját döntése alapján, utólag adhat az a páciens, aki akar, és olyan mértékben, ahogy a lehetőségei engedik, bár annak sem vagyok híve. Ez korrupció és kényszerítés, ami nemcsak a törvényt, hanem az erkölcsöt is sérti” – nyilatkozta akkor. Mikola állítása szerint feljelentette azt a szülészorvost, aki a hozzá levélben forduló kismamától várt pluszpénzt a szülés levezetéséért, majd azt mondta: abban bízik, hogy ezzel precedenst teremt. Ennek ellenére a mai napig nem tudni, hogyan is végződött a történet. Lapunk három hónappal később, 2010 szeptemberében levélben fordult az egészségügyi bizottság elnökéhez, hogy megtudjuk, milyen fejleményei lettek az ügynek. Akkor Mikola István mindössze annyit válaszolt: „kérdését továbbítottuk a Fidesz sajtóosztályára”, választ pedig azóta sem kaptunk. Így nem tudni, mi történt az illegális tarifát követelő orvossal, a Fidesz egykori egészségügyi miniszterét pedig azóta kinevezték az OECD párizsi magyar nagyköveté­nek, így a precedens értékű ügyet azóta sem követték hasonló esetek – mostanáig.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!