Tovább tart a kormányon belüli harc a Fidesz és a KDNP oktatáspolitikusai, Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa között. A vesztesnek utóbbi tűnik: a Fidesz opponálja az új felsőoktatási és a közoktatási törvényt, valamint támadja a pedagógus életpályamodellről szóló törvény egyes pontjait is.

 

 „Szikárabb, csak az alapelveket és a célokat megfogalmazó” felsőoktatási előterjesztést várnak a Fidesz oktatási munkacsoportjának tagjai a kormánytól. A jelenlegi koncepció ugyanis csupán egy felsőoktatási kerettörvény lefektetésében gondolkodik, miközben a további részletek megoldását egyéb rendeletek és jogszabá­lyok formájában kívánják megalkotni, a munkacsoport szerint azonban konkrétumokra lenne szükség. A probléma megoldására a Pálinkás József által készített, csak az alapelveket tartalmazó dokumentumot ajánlják. Az MTA elnöke korábban azt nyilatkozta, hogy a pedagógusi életpályamodell tervezetének bizonyos pontjait finomítani kellene, emellett a bolognai rendszer továbbfejlesztését ésszerűbb megoldásnak tartaná, mint a régi visszaállítását, mivel csak így tudnak a hazai diákok beilleszkedni az európai felsőoktatásba. A tervek szerint azonban olyan mesterképzéseket előkészítő alapképzések jönnének létre, amelyek önmagukban nem piacképesek, illetve olyan alapképzések is indulnának, amelyekből nem lehetne belépni a mesterképzésbe, vagyis vakvágányra vezetnek.

Pálinkás nem értett egyet az osztatlan tanárképzés kizárólagos visszaállításával sem, mivel véleménye szerint a tanári pályával kapcsolatos szigorítások hatására a jelentkezők elpártolnának a pedagógusi pályától. A kritikusok hiányolják továbbá a hatástanulmányokat és elemzéseket, melyek nélkül az érdemi munka kimeneteléről tárgyalni sem érdemes. Pokorni Zoltán, a munkacsoport elnöke korábban is bírálta már a felsőoktatási koncepciót. Elutasítja azt az elképzelést, mi­­szerint az egyetemek maguk döntenének arról, mely képzések lehetnek négy- vagy ötévesek. Az egyetemek finanszírozása a jövőben a hallgatók számához igazodna, ez szintén elfogadhatatlan a szakértők szerint.

A közoktatási koncepció tervezete ellen is emelt kifogásokat az oktatási munkacsoport. Korábban a frakció már jelezte, hogy a vitaanyag további módosításokra szorul, ám az államtitkárság ezt nem vette figyelembe. Most a munkacsoport mellett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is jelezte, hogy több ponton sem találja kielégítőnek a jelenlegi tervezetet. Mendrey László, a PDSZ elnöke a szakszervezet honlapján a vita újbóli megnyitását sürgette, ezzel szemben Hoff­­mann Rózsa szerint a tárca igyekszik a közoktatási és a pedagógus életpályamodellről szóló törvénytervezet a lehető leghamarabb benyújtani. Pokorni Zoltán a PDSZ levelére reagálva elmondta, nem támogatja ezt a sürgetést. Pokorni korábban ellenezte az érettségi előfeltételévé teendő kötelező társadalmi munkát, és a tervezet azon pontját is, mely szerint a 7 éves kor betöltésének évében lesz kötelező az iskolakezdés.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!