Differenciálhatják a családi pótlékot a gyermekek életkora alapján – értesült kormányközeli forrásból a családháló.hu. A családügyeket szabályozó sarkalatos törvényben, mely az új alaptörvény részeként jelenik majd meg, a KDNP olyan javaslatokat dolgoz ki, melyek a jelenleg hatályos jogszabályok megerősítése mellett az új elemekkel bővítve próbálják a családtámogatási rendszert megszilárdítani.

A honlap információi szerint a korábbinál erősebb munkavédelmi szabályokkal védenék a gyermekvállalókat, emellett törekednek az apák családon belüli szerepének hangsúlyozására is. A legfontosabb intézkedés pedig a családi pótlék rendszerének átalakítása lenne. Egyes tervek szerint az életkor szerinti különbségtétel jó megoldás lehet. Külföldi minták alapján – olvasható a honlapon – szó lehet egy olyan konstrukcióról, melyben a családi pótlék a gyermek születése után csak bizonyos ideig (akár 3-5 évig) járna, ezután pedig csak a kistestvér születése után részesülne a család ugyanebben a támogatásban. Továbbra is minden gyermek után jár családi pótlék, ám lehetőség van arra is, hogy a támogatásra nem szoruló családok lemondjanak róla (bár ez hazánkban nem gyakori) – írja a lap. Szóba került az is, hogy a 2012. január elsején életbe lépő alaptörvényben a korábbi „terhes” helyett „várandós” lesz majd a gyermeket váró nők megjelölése (kifejezve ezzel azt, hogy az anyaság öröm, nem pedig teher), de a juttatások neve is változhat. 

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!