Idén nyáron új szempont került fel a nyaralni indulók listájára. Már nem a szépség, a programok gazdagsága vagy a népszerűség a döntő – tíz megkérdezettből kilenc a biztonságot tartja elsődlegesnek. A terrorfenyegetés árnyékában már nem annyira menő Egyiptom, Tunézia és Törökország, viszont Bulgária, Horvátország és Mexikó profitálhat a káoszból.

 
Terrorturizmus 2016 - illusztráció (a felhasznált fotó: Valeriy Melnikov, AFP/Europress)

Úgy tűnik, az iszlám terrorizmus legalább egy célját biztosan eléri: rendesen megvágja egy sor ország turisztikai büdzséjét. Néhány héttel ezelőtt a német Bild szövetségi hírszerzőkre hivatkozva azt írta, hogy az Iszlám Állam európai tengerparti üdülőhelyek ellen tervez merényleteket. A lap úgy tudja, az olasz hírszerzés figyelmeztette a németeket, hogy az olasz, spanyol és francia tengerparton mozgóárusnak álcázott terroristák követhetnek el öngyilkos merényleteket. Az olasz hírszerzés szerint a támadók Szenegálból érkezhetnek, és az Iszlám Állammal szövetséges Boko Haram nigériai terrorszervezet támogatói lehetnek.

A brit Telegraph napokban közzétett összegzése szerint az európai célpontok közül eddig csak Görögország veszített látogatókat, igaz, nem keveset. Ez a nagyjából 20 százalék azonban nem a terrorizmusnak, hanem a Görögországon átvonuló menekültáradatnak köszönhető.

Amikor 2005-ben öngyilkos merénylők egyszerre három ammani szállodában robbantottak, végezve csaknem hatvan emberrel, Jordánia bevételei egyetlen hónap alatt 1,5 milliárd dollárral csökkentek. Az ország gazdaságának 15 százalékát a turizmus adta/ adja, el lehet képzelni a hatásokat.

Felmérések szerint még a terrorizmus által érintetlenül hagyott országok is megszenvedik a turisták elmaradását. Marokkó például, ahol 2011 óta nem volt számottevő terrorakció, szerepel a brit külügy feketelistáján, ami évi félmillió turista távolmaradását eredményezi.

Az igazi nagy vesztesek: Törökország, az észak-afrikai és a közel-keleti országok.


Tengerre, magyar!

„A magyar utazók között a tengerparti vakáció az abszolút sláger, s bár Törökország és Egyiptom iránt nagyjából fele akkora az érdeklődés, mint eddig, ár-érték arányban a török Riviéra még mindig verhetetlen” – mondta lapunknak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője, aki azt tapasztalja, hogy az utazni vágyók idén később „ébrednek”, ezért várhatóan május végén-június elején érkezik majd a foglalások zöme. A szóvivő szerint a tengeri hajóutak iránt is nő az érdeklődés: az egyhetes „ringatózás” luxuskörülmények között nem jelentősen drágább, mint egy hétnapos tengerparti nyaralás. Az irodák tapasztalatai szerint „jól fogynak” a kulturális körutazások is: Párizs, Róma, London örök kedvenc.

Az árat nemcsak a külpolitikai helyzet befolyásolja, hanem a hazai vásárlóerő és az utazási irodák józansága is, azaz, hogy a chartergépek számát az igényekhez igazítsák, és szükség esetén összevonják őket. Így tesznek például a Törökországba és Tunéziába repülő gépeknél.


Itthon jó

„Ha olyan maradna a foglalási hullám, mint most, akkor rossz szezont zárnának a vidéki utazási irodák. Jelenleg áll a piac, mindenki kivár: az utazók és az irodák is” – állítja Bárdos István, a miskolci Szerviz Iroda Utazási Központ marketingmenedzsere. Volt olyan májusi, törökországi chartergép, amelyet le kellett mondani. „Az elmúlt években május elején már naponta szoktak érkezni török riviérás foglalások, most alig esik be egy-egy, sőt visszamondás is volt. Bulgária viszont nagyon népszerű: van, ahova már szabad hely sincs” – teszi hozzá.

A vidéki irodák arra számítanak, hogy a belföldi turizmus lesz nyáron erős: nagyobb tumultusra lehet készülni a hazai wellnessszállókban, de zsúfoltak lehetnek a balatoni és a velencei-tavi strandok is, persze csak ha az időjárás is a nyaralók pártját fogja.

A szallas.hu felmérése szerint az utazók kétharmada, ha vízpartra megy, akkor szívesebben utazik a Balatonra, mint a horvát tengerpartra. A horvát szálláshelyek 11 százalékkal, a balatoniak 15 százalékkal drágulnak tavalyhoz képest. Mivel a magyarok igencsak árérzékenyek, nem meglepő, hogy a horvátországi előfoglalások 90 százalékát, a belföldiek csaknem felét apartmanok adják. Görögországban az áfa növekedése miatt 10-12 százalékkal drágultak az árak, ezért ott nem várhatóak nagyon kedvező last minute ajánlatok. Tunézia ár-érték arány szempontjából kiváló választás: sokszor egy balatoni nyaralás árával vetekszik. Magyarország még akár jól is kijöhet a terrorpánikból. A Magyar Beutaztatók Szövetsége több olyan rendezvényről is tud, amelyet Isztambul és Brüsszel helyett Budapesten rendeztek meg, mert Magyarország biztonságos országnak számít.

Volt ugyanakkor olyan brit iroda, amely a terrorveszély esetén alkalmazandó krízismenedzsment iránt érdeklődött a magyar partnernél. Több amerikai nagy cégnél (autógyár, szoftvercég) felmerült az utóbbi másfél évben, hogy hozzanak-e Európába (így Magyarországra) rendezvényeket, sokan féltik ugyanis a dolgozóikat.

 

Törökország
Az elmúlt hónapokban az Európa és Ázsia határán fekvő ország számos terrorcselekmény helyszíne volt. Januárban Isztambul legforgalmasabb terén robbantott egy szír öngyilkos merénylő, ennek az akciónak tíz halálos áldozata és számos sebesültje volt. Mivel Törökország a német turisták kedvelt célpontja (csak tavaly 5,2 millióan voltak), igen érzékenyen érintik a török gazdaságot a hannoveri székhelyű TUI utazási iroda adatai: ezek szerint a merényletet követő hónapban 14 százalékkal csökkent a beutazók száma, a nyári előfoglalások pedig csaknem 50 százalékkal maradnak el a tavalyihoz képest. És ezek csak a németek. A török légtérbe tévedt orosz gép tavaly novemberi lelövése után több mint 4 millió orosz turista gondolta meg magát, és választott más nyaralóhelyet az idei szezonra.  

Tunézia
A Földközi-tenger egyik legnépszerűbb észak-afrikai üdülőhelyén, a tunéziai Szúszában 38 külföldi (többségükben brit) turistát lőtt le egy terrorista még a múlt nyáron. Tunézia az angol turisták kedvelt célpontja. Volt. Nagy-Britanniából a tavalyihoz képest 70 százalékkal érkeznek kevesebben, ami gyakorlatilag padlóra küldte az ország gazdaságát. Tunézia nemzeti jövedelmének jelentős részét a turizmusból nyeri, az ágazatban – békeidőben – körülbelül 400 ezren dolgoznak. 2017-ben indulhat újra a Tunisz–Budapest járat. Addig Bécsből és Prágából lehet odarepülni. A 2006–2007-es években ment Tunéziába a legtöbb magyar turista: több mint 50 ezer, tavaly ennek tizedét regisztrálták, idén pedig 10-12 ezer magyar vendégre számítanak.

Egyiptom
Tavaly októberben egy orosz chartergépet robbantottak fel (vélhetően iszlamista) terroristák. A gép a kedvelt üdülőhelyről, Sharm el-Sheikből tartott Szentpétervárra, fedélzetén 224 utassal, amikor a tragédia bekövetkezett. Közvetlenül ezután szinte az összes légitársaság leállította járatait a vörös-tengeri üdülőhelyre. Egyiptom évente több mint 15 millió turistát fogadott a 2011-es forradalomig. Az akkori események nyomán először 10 millióra csökkent a beutazók száma, majd a tavalyi merénylet hatására csaknem a felére esett. 

 

A nyertesek
Ami az egyiknek bánat, a másiknak öröm. Legalábbis ideig-óráig. A TUI már idézett elemzése szerint a terror idei „nyertesei” lehetnek: Mexikó, Jamaica, Dominika, Bulgária, Horvátország és Spanyolország.

Top 5 ország, ahová nem utazunk idén nyáron
 Törökország  Egyiptom
 Görögország  Tunézia  Szíria

Top 5 belföldi nyaralási helyszín
az előfoglalások alapján
 Siófok  Balatonfüred  Zamárdi
 Balatonlelle  Balatonboglár
(A szallas.hu magyar internetes foglalási oldal még februárban elkészítette elemzését az idei évre.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!