Két hét alatt négy kétpúpú tevecsikó született a Nyíregyházi Állatparkban, közülük ketten hófehérek. „Az állatkertekben nagyon ritka, hogy tíz napon belül ennyi utód szülessen, az pedig különösen érdekes, hogy két kisteve – fajtájára egyáltalán nem jellemző módon hófehéren született” – mondta Gajdos László, az állatpark igazgatója.

 
Fehér tevék születtek

A négy anyaállat közül kettőnek ez volt az első vemhessége, a fiatal tevekancák tapasztalatlansága miatt két utód gondozása a park szakembereire hárul, akik négyóránként báránytápszerből készült tejpótló itallal etetik a kicsiket. A kis tevék egy etetés alkalmával akár két liter folyadékot is megisznak a pillepalackból készített cumisüvegből. A nyolctagú tevecsapat folyamatosan körbeállva védelmezi a kicsinyeket. A vadon élő tevék gyakorlatilag bármit megesznek, és víz nélkül is sokáig bírják. A mérések szerint egy teve 10 perc alatt akár 100 liternél is több vizet képes meginni. A vad kétpúpú tevék mára sajnos nagyon kevesen vannak, a faj közel áll a kihaláshoz. Nyíregyházán idén még két tevecsikó születésére számítanak.

Címkék: MSZMP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!