Csaknem 40 ezren töltötték már le az íveket az Európai Ügyészséghez csatlakozást követelő aláírásgyűjtés keretében. A kezdeményező Hadházy Ákos szerint az akció erejét az adja, hogy egyszerű állampolgárok, átlagemberek kezdtek nagy számban aláírásokat gyűjteni, és éppen ez az, ami a legjobban fog fájni a Fidesznek.

 

Kevesebb mint másfél hónap alatt mintegy 200 ezer aláírás gyűlt össze a Hadházy Ákos által indított, „Ne hagyjuk büntetlenül!” nevű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Magyarország – a kormányzati döntés ellenére – csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. A független képviselő, az LMP egykori társelnöke a VH-nak azt mondta, a másfél héttel ezelőtti állapot szerint 120 ezer aláírásnál tartottak, de azóta rengeteg ív futott be, amelyeket még nem összesítettek, de most valahol 200 ezernél tartanak. A cél, hogy az év végéig, de legkésőbb a májusi EP-választásokig összejöjjön egymillió aláírás, amivel nyomást lehet gyakorolni a kormányra, amely eddig mereven elzárkózott az Európai Ügyészség gondolatától is. A korábban a korrupcióinfós sorozatáról elhíresült politikus úgy véli, az ország épp azért nem csatlakozott eddig az Európai Ügyészséghez, mert miközben Orbán Viktor rendszerét az EU-s támogatások tartják fenn, ebből fizeti ki saját embereit és némíttatja el ellenfeleit, retteg a felelősségre vonástól.

A hivatalosan szeptember 22-én indult akcióban sok olyan önkéntes vesz részt, aki nem regisztrált előzetesen. Az aláírásgyűjtő íveket eddig csaknem 40 ezren töltötték le az internetről. „Van olyan, aki több száz aláírást küldött vissza, és van olyan is, aki egymaga 1500 szignónál jár” – fogalmazott Hadházy. Épp az adja az akció legnagyobb erejét, hogy az állampolgárok egyszer csak elkezdenek aláírásokat gyűjteni.

A nagy érdeklődés miatt már elfogytak az előre legyártatott aláírásgyűjtő pultok, és mivel vidéken vannak olyan városok, ahol csak most indul a szervezett gyűjtés, szükség lenne újabbakra. „Az elején komoly nyomást éreztünk, kérdezték, hogy mikor jutunk el már ide vagy oda. Később rájöttek az emberek, hogy le lehet tölteni az íveket és most ezt csinálják.”

 

A gyűjtés ellenére a kormány mindent megtesz azért, hogy blokkolja az Európai Ügyészséghez csatlakozást. A parlamentben például a héten a kormánypárti képviselők simán leszavazták a csatlakozásról szóló előterjesztés tárgysorozatba vételét. Így még csak vitázni sem lehet róla a parlamentben. Pedig az emberek szándékát nem csak a gyűjtés sikere mutatja. A Publicus Intézet minapi kutatásából kiderül, hogy az emberek 79 százaléka szerint csatlakozni kellene az Európai Ügyészséghez, hogy a korrupciós visszaéléseket ők is vizsgálni tudják, és ezt gondolja a fideszes szavazók 62 százaléka is.

„Nem az a kérdés, hogy meglesz-e a célként kitűzött egymillió aláírás, hanem az, hogy lesz-e elegendő ember, aki ezt összeszedi. Ha megtehetném, amit a kormány a nemzeti konzultációval, hogy kiküldök 8 millió levelet és azt ingyen vissza lehet küldeni, akkor két hét alatt meglett volna az egymilliós szám. Enélkül sokat kell még dolgozni, és azt szeretném, hogy aki már összegyűjtött 30-at, az még gyűjtsön 30-at vagy 60-at.”

 

Címkék: ügyészség

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!