Tudósok, rakéták - Eleve kudarcra ítélt ötlet volt a náci Németországtól, hogy 1940. szeptember 15-én elfoglalja Nagy-Britanniát. Az Oroszlánfóka-hadműveletet évtizedekkel később szimulálták, és bebizonyosodott, hogy Adolf Hitler elszámította magát, mert az angolok nem kapituláltak, másrészt a németeknek kellő utánpótlása sem lett volna a hadművelet sikeres befejezéséhez. A fegyverkezés azonban, bármennyire kegyetlen is, hiszen célja az emberölés, nem feltétlenül haszontalan.
A német hadseregben ugyanis dolgozott egy mérnök, bizonyos Wernher von Braun, akit a rakéták megszállottjaként tartottak számon. A jelzésű rakétáinak továbbfejlesztéséből született meg a V–1 és V–2, utóbbit London 1944. szeptemberi bombázásánál be is vetették.
A nácik alkalmazásában álló mérnökökre hatalmas volt az igény a II. világháborút követően, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok is jelentős számban foglalkoztatott exellenséges tudósokat kutatóbázisain. Wernher von Braun az USA-ba került, ahol továbbfejleszthette ballisztikus rakétáit. Utólag azzal indokolta döntését, hogy az amerikaiak ígérték a legtöbb pénzt és a legjobb feltételeket – a britek skótnak bizonyultak, az oroszokat pedig ki nem állhatta, félt tőlük.
Amerikai kutatásai ugyanakkor sikeresnek mondhatók. Az időközben NASA-kutatóvá előléptetett Wernher von Braun és csapata megépítette a Saturn V rakétát, amely az Apolló-program nélkülözhetetlen részévé vált: segítségével előbb megkerülték a Holdat, majd az Apollo–11 legénysége 1969. július 20-án le is szállt az égitestre.
Wernher von Braun volt tehát az a tudós, aki a nácik szolgálatában kifejlesztette a „megtorlás fegyverét”, majd az orosz Konsztantyin Ciolkovszkij fokozatokra épülő rakétameghajtás-elméletét tökéletesítve a hidegháború idején eljuttatta az emberiséget a Nyugalom-tengerére. Hatvanöt éves korában, 1977-ben halt meg az USA-ban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!