Szombat hajnalig bent tartották a rendőrségen azt a majd’ 30 tüntetőt, akik tábláikkal leülve elfoglalták a budapesti józsefvárosi polgármesteri hivatal egy részét, így tiltakozva Kocsis Máté (Fidesz) polgármester kriminalizáló hajléktalanpolitikája ellen.

 
fotó: Koszticsák Szilárd, MTI

Ugyanide, a hivatalhoz szervezett előtte A Város Mindenkié (AVM) humanista civil szervezet egy tüntetést, hogy követelje: a polgármester vonja vissza szabálysértési törvény szigorítására vonatkozó módosító indítványát: a jövőben szabálysértés lesz a közterületi „életvitelszerű lakhatás”, és akár 150 ezer forint pénzbírságot is kiróhatnak, „bűnismétlés” esetén pedig börtönbe is zárják majd a hajléktalanokat.

A kerületben tilos kukázni és koldulni is.

Mindezek után „gyűjtést indított és december 1-jére segélykoncertet szervez” a józsefvárosi önkormányzat a kerületben hajléktalanná vált emberek támogatására. A hivatal a mindennapi életvitelhez szükséges tárgyakat vár a városrész intézményeinél és cégeinél munkát vállaló hajléktalanok szolgálati szállásához – a programba bevont komfort nélküli önkormányzati lakásokhoz. A képviselő-testület azután fogadta el a Józsefvárosi LÉLEK (Lakhatási, Életviteli, Lelkisegítség-nyújtási, Egzisztenciateremtési Közös­ségi) programot a kerületben hajléktalanná váltak felzárkóztatására, miután kitört a tiltakozás a fedél nélkül maradtak és támogatóik által lélektelennek nevezett eljárások miatt. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!