Az 1980-as években a hírhedt és rettegett román titkosszolgálat informátora és forrása volt a neves tévés személyiség, Heltai Péter – derült ki csütörtökön egy nyilvánosságra került levéltári okiratból. Heltai tagadja, hogy a Securitate ügynöke vagy besúgója lett volna, de azt elismerte, hogy kapcsolatban állt az állambiztonsággal.

 A Hírszerző internetes portál által ismertetett jelentések szerint a Hegel fedőnevű informátor az Ellenpontok nevű szamizdat újság szerzőiről, köztük az Orbán-kormány kulturális államtitkáról, Szőcs Gézáról is jelentett. A Ceauşescu-diktatúra titkosszolgálatának iratait kezelő levéltárból (CNSAS) kikerült hivatalos értesítést Gáll Tibor, Berlinben élő erdélyi magyar képzőművész megkeresésére adták ki, mivel a róla vezetett dossziéban többször szerepelt Hegel neve. A hivatalos állami okirat megállapítja: a Hegel fedőnevű ügynök személyes adatai megegyeznek a médiaszemélyiség adataival.

A Prima Primissima díjra is jelölt Heltai a Hírszerzőnek azt mondta: egy székelyföldi buli után idézték be a rendőrségre. Ekkor akarták beszervezni, hogy írjon jelentéseket, de ő erre nem volt hajlandó. Később többször bevitték, időnkét megütötték, és mindenféléket diktáltak neki, de állítása szerint a jelentések alatt szereplő, rá kirótt feladatokról még csak nem is tudott, így soha nem is teljesítette azokat. Szerinte a most nyilvánosságra került jelentések is őt igazolják: „csak olyasmi van a dokumentumokban, amit a Securitate egyébként is tudott”. Már nem emlékszik, mit írt papírra, de állítja: a titkosszolgálat „hozzáköltött” az általa mondottakhoz, a jelentések nagy része „hagymázás”, mert be akarták feketíteni, ő soha nem akart ártani senkinek, és reméli, hogy nem is ártott.
A 48 éves Heltai 1987-ben települt Magyarországra. A Magyar Televíziónál 2000-ig műsorigazgatóként, főszerkesztőként dolgozott, majd részt vett az InfoRádió és a Budapesti Kommunikációs Főiskola megalapításában. Jelenleg a Duna Tv reggeli műsorának kreatív menedzsere. Üzlettársa volt Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, aki kormánytaggá válásakor eladta üzletrészét az Advenio Zrt.-ben és az Infocenter.hu Zrt.-ben.

 

Címkék: kormány, Heltai Péter

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!