Kunhalmi Ágnes „kétfordulós” címerfigura lehet, a kérdés, hogy mennyire hiteles. Rajta múlhat, mennyire sikerül visszaépíteni az MSZP népszerűségét, és javítani tárgyalási pozícióját. Ha különutasság van, akkor választókerületről választókerületre kell megharcolni az MSZP-nek és a DK-nak.

 
VH, 2017. december 2.

De mennyiben képes átformálni a körülményeket egyetlen személy? – ez a releváns kérdés akkor, amikor az MSZP úgy dönt, arccserével próbál jobb tárgyalási pozíciót fogni, illetve népszerűséget növelni. Nyilván az adott embertől függ, de abban a legtöbben biztosak, hogy érzelmileg sokkal könnyebb vele azonosulni, mint a szocialistákat mostanában megszemélyesítő Molnár Gyulával.

Hogy ez elegendő ok-e arra, hogy Kunhalmi Ágnest emelje az MSZP listavezetővé, az persze kérdéses. Nem vitás, esetében érvényesül az a szociálpszichológiai alapvetés, miszerint tetszetős külcsínű emberek mondandója könnyebben megy át, és az sem kérdéses, hogy az MSZP budapesti elnöke sokkal szenvedélyesebben, emberközelibben érvel, mint pártja első embere. Hitelessége azonban sérülhet.

Alapfeladata egyértelmű: azt az imidzset kell építenie, hogy az MSZP önálló, saját húzófigurával rendelkező párt. Amennyiben sikerül visszahoznia a szocialisták népszerűségét, akkor a remények szerint ez jó alap lehet arra, hogy egy kívülről jövő miniszterelnökjelölt (lásd keretes írásunkat) felvállalja az MSZP-t is, illetve javul a párt tárgyalási pozíciója a Demokratikus Koalícióval szemben. Amennyiben pedig még sincs „külsős” jelölt, illetve együttműködési megállapodás a Gyurcsány-párttal, úgy Kunhalmi Ágnessel – mint miniszterelnök-jelölttel – fut rá az MSZP a választásokra. Az elképzelés nem ördögtől való. Egyrészt számol az „összefogási realitásokkal”. Másrészt az MSZP-nek égető szüksége van rá, hogy belül legyen egy hasonlóan népszerű politikusa, mint amilyen kedvelt a saját pártjában Gyurcsány. Harmadrészt valóban az MSZP talán leginkább képernyőképes és bevethető politikusa.

Ugyan szó volt róla, hogy Hiller Istvánt emelik listavezetővé és szükség esetén miniszterelnök-jelöltté, de a választmányi elnök reálpolitikus módjára hárított. Ugyanis túlságosan kötődött a múltban Gyurcsányhoz – nemcsak miniszterként, de az egykori kormányfő pártelnökeként került az MSZP élére.

És itt jön be Kunhalmi hitelességének kérdése. Budapesti pártelnökként ugyanis mindent megtett, hogy a szocialisták kibéküljenek Gyurcsánnyal és egy reménybeli közös listára felvegyék a DK-elnökét is. Csakhogy a jelek szerint Gyurcsány falnak vezette a budapesti MSZP-t (is), és a DK többek között Kunhalmi stabilan nyerhető választókerületét követeli magának. Ennek ellenére azonban kérdéses, szükség esetén miképp megy szembe Kunhalmi Gyurcsánnyal. Hiszen ha külön veselkedik neki a kampánynak az MSZP, az komoly harcot jelent – példának okáért minden választókerületben el kell magyarázni, hogy az ő jelöltje miért erősebb, mint a DK- é,csak így érheti el, hogy a saját szimpatizánsai rá szavazzanak, illetve a Demokratikus Koalíció hívei és a bizonytalanok közül is raboljon.

Mégis: a szocialistáknak nincs más választásuk. A pénteki elnökségi ülésre nem véletlenül mentek be úgy a legtöbben, hogy elég, ha a választmány rábólint a programra, a december 9-re hirdetett kongresszust pedig célszerűbb január végéig, február elejéig halasztani, amíg ki nem derül, hogy melyik változat lép életbe. (Lapzártánkkor még tartott az ülés.) Ha ugyanis most „járulna a küldöttek elé a vezérkar”, akkor megeshetne, hogy felrobban a kongresszus. Értsd: össznépi dühöngésbe fordul, és a vezetőség távozását követeli. És jelenleg a szocialista párt nem tudja semmivel csillapítani elégedetlenjeit. Az, hogy ki milyen helyet kap a listán, vajmi keveset számít, hiszen senki nem tudja, hol áll meg a lista (értsd: van-e az első 5-7 helyen kívül befutó pozíció), így arra még az elnökségi tagok sem férnek fel.
 


Hogy ki lehetne még közös miniszterelnök-jelölt, arról több verzió kering.
Egyesek továbbra is Karácsony Gergelyt favorizálnák. Akiben viszont – a szkeptikusok szerint – nincs integrátori erő, példának okáért Gyurcsány simán két vállra fektetné, illetve egyes kerületi pletykák szerint polgármesteri újraválasztásában bízva nem mérgesítené el végletesen a viszonyát a Fidesszel, hiszen Zugló irányításához jól jön a kormánypárt hallgatólagos támogatása egyes ügyekben. Ezenkívül Balázs Péter neve merül fel újra és újra – de úgy tűnik, a volt külügyminiszter (jelenleg a CEU professzora) nem lelkesedik igazán az ötletért. Annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások szerint egy civil/független miniszterelnök-jelölt még meg tudná mozdítani a baloldali választókat.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!