Ismerve a kormánypárt kommunikációs gyakorlatát, nem kizárt, hogy csak a választók tesztelése a cél, mindenesetre tény, hogy Tarlós István főpolgármester egy lapinterjúban elismerte: „továbbra is folyik a gondolkodás a főváros kerületi beosztásának módosításáról”.

Tarlós azután nyilatkozott a Népszabadságnak, hogy a tusványosi szabadegyetemen fővárosi fideszes polgármesterek Budapest közigazgatási szerkezetének átalakításáról beszéltek. Tarlós szerint is „létezik egy konkrét térkép, melynek készítői azt mutatták be, hogyan lehetne a kerületek számát a mostani 23-ról 8-ra vagy akár 6-ra csökkenteni”.

A már 2010-ben is felmerült, úgynevezett City-koncepció kapcsán a polgármesterek a kormányzati központosításra és kiszámíthatatlanságra panaszkodnak. Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere például úgy fogalmazott: „rossz irányba megy az önkormányzati politika”, a városvezetők nem tudják, mire számítsanak.

Tarlós erre azt mondta: az átalakítási koncepciók részletei nincsenek kidolgozva, és ha nem lesz meg a módosításhoz szükséges politikai erő (azaz a kétharmados többség), az sem kizárt, hogy minden marad a régiben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!