Nincs rá pénz – így idejekorán meg is rekedt a Budapestet elkerülő vasúti körgyűrű építése.

A kizárólag teherszállításra szolgáló 113 kilométeres hálózatra tavaly februárban bólintott rá a kormány, ám még nem sikerült finanszírozót találni. A kabinet azon őrlődött, hogy a Kínai Fejlesztési Bankkal kössön-e egymilliárd eurós hitelszerződést vagy inkább uniós pályázati pénzeket próbáljon lehívni.

Az eredeti terv szerint 2014-ben kezdődött volna az építkezés, 2017-ben pedig már vonatok gördültek volna a síneken. Most úgy tudni, a Külügyminisztérium folyamatosan tárgyal a kínaiakkal, és bízik a tempós megállapodásban.

Az uniós pénzekkel ugyanis jobb nem számolni: a 2014–2020-as EU-s költségvetési ciklusban nincs betervezve a körgyűrűre fordítandó pénz.

Pedig a késlekedés most különösen problematikus: az M0-s körgyűrű fizetőssé tétele amúgy is betol egy csomó teherautót a főváros útjaira, így megugrik a zaj-, és a környezeti terhelés. Pedig ahogy eredetileg az M0-s, úgy a vasúti körgyűrű is Budapestet lett volna hivatott tehermentesíteni.

--------------------

Címkék: közlekedés

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!