Mérnököket, informatikusokat vagy épp szakácsokat már alig találnak a munkaadók egyes régiókban. Az ország most esett el nagyberuházástól a munkáshiány miatt. Megoldás nincs.

 
Illusztráció - Shutterstock

Autóipari beruházást bukott el az ország a szakképzett munkaerő hiánya miatt – ismerte el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnek adott interjújában. A munkaadók évek óta panaszkodnak, hogy bizonyos területeken már egyáltalán nem találnak dolgozókat, pedig, ha csupán a számokat nézzük, fel lehetne tölteni a helyeket: 50 ezer betöltetlen állás jut 230 ezer munkanélkülire.

Ám a kereslet és a kínálat nem talál egymásra, egyrészt a szakirányú végzettség hiánya, másrészt a földrajzi egyenlőtlenségek miatt (többek között országrészenként nagyon eltér a képzettségi szint).

A miniszter szerint a minimálbér emelése sem jelentene megoldást, mert a munkaerő hatékonysága a nyugati országokéhoz képest alacsony. Amíg ez nem változik, nem tud hazánk felzárkózni. Ugyan a jövőben a bérek radikálisan emelkednek, de csak a dolgozókért folytatott verseny miatt.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) egy hónappal ezelőtt mutatott be Varga Mihálynak egy javaslatcsomagot az egyre égetőbb probléma megoldására, amely sok más mellett felvetette a külföldi munkások alkalmazásának lehetőségét is.

Ez az ötlet heves ellenállást váltott ki egyes kormánytagoknál,

Lázár János kategorikusan visszautasította a munkaerőimport lehetőségét. A nemzetgazdasági miniszter már nem ennyire elutasító, bár homályosan fogalmaz az ügyben. Azt mondja: míg Lázár a munkavállalók hangjára reagált, neki a munkaadók véleményére kell figyelni. Vagyis így vagy úgy, de elsődleges, hogy fel tudják tölteni a az üres helyeket, különben a cégek továbbállnak, de elsődlegesnek ő is magyar munkaerő foglalkoztatását tartja.

A helyzet pedig tovább súlyosodik. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke is megerősítette az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy Vas és Győr-Moson Sopron megyékben már gyakorlatilag nincs alkalmazható munkaerő.

Míg korábban csak Ausztria, most már Szlovákia is elszívja a dolgozókat, a győriek a pozsonyi régióba járnak át dolgozni, míg korábban fordítva volt. Ezért a cégek ukrajnai munkások alkalmazásán gondolkodnak, de már ott is csak a keleti, háborús zónákban van szabad munkaerő.

Nem sikerül munkásokat találni a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó mohácsi vágóhídra. A cég hiába ígér magasabb béreket és ingyen lakhatást, 120 ember továbbra is hiányzik, pedig az üzem ősszel indulna.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!