Képzeljük el, monoton hétköznapjaink mennyivel jobban indulnának, ha a házból, vagy lakásból kilépve reggelente egy mosolygós arc fogadna minket! Nem is kell mást tennünk, mint kicsit nyitnunk a mellettünk élők felé, legalább a minden májusban megrendezett Szomszédünnepen, amikor egy nagy asztalnál közösen elköltött vacsora, vagy közös sportolás alkalmával kicsit jobban megismerhetjük szomszédainkat.

Hosszú távon is komoly társadalmi haszonnal járhat az esemény – írják a magyarországi szervezők. Szerintük ezeknek a kapcsolatoknak a rendszeres ápolása gyarapítja és erősíti a társadalmi hálózatokat, létrehozva egy olyan információs bázist, ami baleset, járvány vagy egy esetleges katasztrófa esetén gyorsabbá és szervezettebbé teheti a segítségnyújtást és a tájékoztatást, valamint a bűnmegelőzés és a gyermekvédelem területén is komoly eredményeket lehet elérni a segítségével. Arról nem is beszélve, hogy egy lokális alapon összetartozó közösség egészséges működése már önmagában természetes segítség lehet a kisebbségek integrációjához, valamint oldhatja a mély szegénységben élők társadalmi elszigeteltségét.

A több mint tíz éve Párizsból induló kezdeményezéshez idén már 38 ország csatlakozott. 2010-ben Magyarországon elsőként Pécsett indultak szomszéd-megismerési akciók, tegnap pedig több mint 40 település 120 helyszínén ünnepeltek együtt a szomszédok. A programok között volt közös kutyasétáltatás, bábjáték, sportbemutatók, közös faültetés, kavicsfestés, jótékonysági süteményvásár és táncház is.

 

Címkék: Alberto Contador

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!