„Privilégium, ha valaki meg tudta írni a szakdolgozatát a határidőig” – kezdi Ákos, aki 2003-ban kezdte meg a tanulmányait az ELTE film és angol szakán.
A nehézségei már ott kezdődtek, hogy igazából csak az előbbi érdekelte, viszont az akkori szakpáros rendszerben azt önállóan nem lehetett tanulni, kizárólag egy „nagyobb” szakkal párban. Ez később is sok gondot okozott, a két szakot ugyanis nem engedték „szétválasztani” az utolsó határidőig, éppen ezért két teljesen önálló szakdolgozatot kellett volna megírnia, ráadásul az ügyeket Angliából intézve. Ákos elismeri: most is elég nagy seb, hogy nem sikerült végül megszereznie a diplomáját, és kárba ment az az öt év, ami alatt ráadásul végig dolgozott, hogy legyen miből élni és kifizetni a budapesti albérletet.
Túl a határidőn
Ákos példája nem egyedi, akár tízezernél is több diploma veszhetett el, most, hogy lejárt egy három évvel ezelőtt törvénybe foglalt határidő: akik 2005 előtt kezdték meg tanulmányaikat a felsőoktatásban, de máig nem tették le a záróvizsgát, már biztosan nem szerezhetik meg a diplomájukat. A felsőoktatási államtitkárság 2015-ben egy rendeletmódosításban 2018. szeptember 1-jéig adott haladékot az érintetteknek, hogy diplomát szerezzenek. Voltak, akiknek még az abszolutóriumuk is hiányzott (vagyis nem teljesítettek minden tanegységet, vizsgát) – ők ezt 2016. szeptember 1-jéig tehették meg. A többségnek azonban a szakdolgozat, diplomamunka hiányzott – tavalyi adatok szerint még több mint 20 ezren jártak ebben a cipőben.
Mivel korábban, mikor a tanulmányaikat megkezdték, nem volt határidő kijelölve, vagyis gyakorlatilag akárhány évvel az abszolutórium megszerzése után neki lehetett állni a szakdolgozat megírásának, sokan közülük tologatták maguk előtt ezt a feladatot, de az is elképzelhető, hogy egy részük egyszerűen letett a diplomaszerzésről.
Az Oktatási Hivatal korábban azzal indokolta a határidő kijelölését – ami mindenkit meglepetésként ért –, hogy itt az ideje lezárni azokat a képzéseket, amelyek még szerepelnek ugyan a nyilvántartásokban, de döntő többségükben már nincs sok esély arra, hogy befejezik azokat. 2005-ben csatlakozott Magyarország a bolognai folyamathoz, ettől kezdve felmenő rendszerben állt át a felsőoktatás nagy része az osztatlanról a háromszakaszos (alap-, mesteri és doktori) képzésre. Vagyis az egyetemeknek valóban okozhatott adminisztrációs problémákat, hogy egykori hallgatók ezrei „voltak a rendszerben”, akikre egészen más szabályok vonatkoztak, mint a jelenlegi diákokra. Ugyanakkor több olyan esetről is tudunk, amikor egykori egyetemi hallgatóknak még szándékukban állt volna lediplomázni, de mostani élethelyzetükből adódóan túl szűkösnek bizonyult ez a határidő, vagy egyszerűen nem tudtak róla. Mert hiába próbálták az egyetemek értesíteni az érintetteket, a levelek sok esetben egy régi, már nem használt e-mail fiókban landoltak.
Riasztó számok
Próbáltuk megtudni az Oktatási Hivataltól, hogy országosan az érintettek közül mennyi embernek sikerült végül diplomát szereznie, de lapzártánkig nem küldték el a válaszaikat. Mivel országos adat csak náluk áll rendelkezésre, nehéz teljes képet alkotni arról, hogy pontosan mennyi diploma veszhetett el most. Több egyetemet is kerestünk kérdéseinkkel, volt közöttük olyan, amelyik nem szeretett volna ebben a kérdésben nyilatkozni, mások egyszerűen nem reagáltak. A Budapesti Műszaki Egyetem például azzal hárította el érdeklődésünket, hogy augusztus végén még pótzáróvizsga-időszakot tartanak, ugyanis az egykori hallgatók közül is vannak olyanok, akiknek első körben nem sikerült a vizsga. Éppen ezért kénytelenek vagyunk az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) adataiból kirajzolódó tendenciákra hagyatkozni.
Az ELTE-n egyetemi szinten 3870 hallgatói képzés volt befejezetlen – ez nagyjából azonos az érintett, tanulmányaikat 2005 előtt megkezdett diákok létszámával, de egy hallgatónak több képzése is lehet(ett). Végül 846 sikeres záróvizsgát tettek le mostanáig, vagyis csak az ország legnagyobb egyetemén 3024 diploma úszott el. A Társadalomtudományi Karon az egykori hallgatók 30 százaléka (103 a 347-ből), Bölcsészettudományi Karon 23 százalékuk (491 a 2133-ból) szerzett végül diplomát, a legrosszabb arány 16 százalék a Természettudományi Karon volt (38 a 232-ből). Szegeden még nem tudtak egészen pontos adatokkal szolgálni, mert augusztus 27. és 31. között itt is pótzáróvizsga-időszakot tartanak, de a körülbelül 300-400 érintett diákból 100-150 záróvizsgázott végül, vagyis az SZTE-n jobbak az arányok, mint az ELTE-n. Még ha országosan minden második egykori hallgatónak sikerült is végül megírnia a szakdolgozatát, majd megvédeni azt és lezáróvizsgázni, akkor is több mint tízezer diploma „ragadt benn a rendszerben”, végleg.
Kinek a felelőssége?
„Minden eset más, nehéz megítélni, hogy inkább a hallgatók, a törvényhozók vagy az egyetemek okolhatók azért, hogy ezek az egykori diákok nem szereztek végül diplomát. Szerintem teljesen indokolt, hogy legyen egy határidő, ameddig valakinek be kell fejezni az egyetemi tanulmányait. Ha nem így lenne, egy idő után komolytalanná válna a dolog, mert ma már egészen mások a követelmények, mást tanítunk, mint másfél évtizeddel ezelőtt. Ezeknek a dolgoknak valamikor el kell dőlniük” – mondja Máté András, az Oktatói Hálózat képviselője, az ELTE Logikai Tanszékének docense.
Az érintett hallgatóknak ezek után csak egyetlen lehetőségük marad: újra felvételiznek, és ha sikerül ismét bejutniuk az egyetemre önköltségesként (hiszen az államilag támogatott féléveiket már biztosan „ellőtték”), megpróbálhatják elismertetni a korábban megszerzett kreditjeiket. Ez azonban újabb problémákat vet fel Máté András szerint. A magyar gyakorlat az egyik legszigorúbb Európában ilyen szempontból, és sokaknak azt mondták, hogy a korábban elvégzett tanegységeik közül szinte semmit nem ismernek majd el nekik. Így, bár vannak olyan, most a harmincas éveik közepén járó diákok, akik azon gondolkoznak, megpróbálnak újra bekerülni az egyetemre, hogy ne vesszen kárba az a sok (3-6) év, amit tanulással töltöttek, kevés az esély rá, hogy ez tömeges jelenséggé válna.
Gond a túl nagy szabadság
Az ő helyzetük azért alakulhatott ilyen szerencsétlenül, mert korábban szabadabb tanulmányi rend volt érvényben, amihez a döntéshozók nem alkották meg időben a megfelelő korlátokat. Vagyis mindenki abban a felszabadító, de egyben hamis biztonságérzetet nyújtó tudatban volt, hogy miután megszerezte az abszolutóriumát, akármikor nekiállhat a szakdolgozat megírásának. A „túl nagy szabadság” pedig ahhoz vezetett, hogy a legtöbben félévről félévre tologatták ezt a feladatot, közben dolgozni kezdtek, családot alapítottak, gyerekeik születtek, vagy külföldre költöztek, a szakdolgozatok megírása pedig egyre nagyobb kihívásnak tűnt.
Pedig abban minden egykori diák egyetért (függetlenül attól, hogy végül szerzett-e diplomát), hogy sokkal jobb lett volna, ha már az elején lett volna egy határidő, mert akkor meglett volna a megfelelő kényszerítő erő, hogy belevágjanak, így viszont egyre távolabb kerültek a céltól. És bár hiába tűnhet soknak az a három év, amit 2015 nyarán a rendeletmódosítás adott az egykori diákoknak, az egyetemi bürokráciát ismerők tudhatják: a most szeptemberi határidő tartásához valójában már körülbelül egy évvel korábban érdemes volt megkezdeni a különböző adminisztrációs köröket.
„A legbosszantóbb a folyamatos ügyintézés és a rendszer rugalmatlansága volt. Nekem nem engedték, hogy leadjam az angol szakot és csak filmből diplomázzak, pedig tudom, hogy másnak ez sikerült. A leggyakoribb érv az volt: mindig is így csináltuk, most sem lesz másképp” – hoz egy példát Ákos, aki ma vállalkozóként dolgozik az Egyesült Királyságban a kreatív szektorban, és egészen eddig soha nem kérték a diplomáját, de sokat használja azokat a készségeket, amiket az egyetemen tanult. „Ez persze felveti ennek a diplomának az értékét, de nyilván más lenne a helyzet, ha mondjuk orvosként vagy építészként dolgoznék” – teszi hozzá Ákos.
Kárba veszett évek
„Akkoriban két szakot és egy belsős egyetemi továbbképzést csináltam párhuzamosan, és kicsit besokalltam a végére. Nem akartam rossz, összecsapott szakdolgozatot leadni, kellett egy kis szusszanás. Ebből aztán több mint tíz év lett, mert egyre több lett a zavaró tényező, éltem külföldön, sokat dolgoztam, aztán sorra jöttek a gyerekek” – meséli Bori, aki szintén az ELTE-n tanult bölcsészként, és végül három gyerek, köztük egy 2 hónapos baba mellett írta meg a szakdolgozatát, amelyhez összességében több évig kutatott.
Tulajdonképpen hálás vagyok, hogy hozták ezt a rendeletet, mert lehet, hogy különben soha nem diplomáztam volna le. De így azt éreztem, hogy van vesztenivalóm, ezért egyből értékesebbé vált a dolog, nem akartam, hogy ennyi idő és energia kárba vesszen” – teszi hozzá Bori, akinek az egyik barátja viszont nem volt ilyen szerencsés.
Bár az egyetemek saját állításuk szerint mindent megtettek, hogy e-mailen és a különböző online felületeiken értesítsék az egykori hallgatóikat a határidőről, Bori barátja mégis tavaly, gyakorlatilag az utolsó pillanatban tudta meg, hogy sietnie kell. A korábbi köztársasági ösztöndíjas, kiváló eredményekkel haladó, sok nyelven beszélő fiú viszont már az adminisztrációs akadályokon elbukott – végül azért nem fejezhette be az egyetemet, mert a szakdolgozati címbejelentő lapot elektronikusan próbálta leadni, holott csak személyesen lehet, így kicsúszott a határidőből. Mindez csak arra példa, hogy mennyi banánhéjon csúszhattak el azok a „harmincasok”, akik megpróbálták átugrani ezt az akadályt. Bár saját felelősségét senki nem vitatja, tény, hogy az egykori diákoknak sokévnyi, az egyetemi oktatóknak pedig rengeteg órányi munkája ment kárba, miközben az állam által befektetett pénz sem „fialt” diplomákat.
Ijesztő lemorzsolódás
Ez pedig biztosan rendszerszintű gondokat jelez. A magyar felsőoktatás nyitottságát, eredményességét általában azzal mérjük, hogy egy-egy tanévben mennyien jelentkeznek és közülük mennyi embert vesznek fel az egyetemekre. Pedig ez szinte semmit nem mond el arról, hogy a képzésük végén mennyien szereznek diplomát – a lemorzsolódási adatok sok helyen ijesztőek. Korábban szakértők egészen pontos adatok hiányában arról beszéltek lapunknak, hogy becslésük szerint átlagosan a diákok jóval több mint harmada kopik ki a felsőoktatásból, de egyes területeken ennél is rosszabb az arány. A kritikus időszak az első év, ha a hallgató ekkor sikeresen veszi az akadályokat, utána nagy valószínűséggel előbb-utóbb diplomát szerez a tapasztalatok szerint.
Értették az „üzenetet” Szerda este hozták nyilvánosságra az idei felvételi ponthatárokat: 108 ezer jelentkezőből összesen 75 230 diákot vettek fel valamilyen képzésre, ami 2500-zal több, mint tavaly. Akkor 105 ezer jelentkezőből kicsit több mint 72 700 került be az egyetemekre. Mivel a Fidesz elmúlt nyolcéves kormányzása alatt szinte mindig csökkent a jelentkezők és a felvettek száma is, ez némileg előrelépésnek tekinthető. Ugyanakkor árulkodó, hogy ha a kormánypárt intézkedései előtti utolsó évet, 2011-et nézzük, akkor még közel 141 ezer jelentkezőből több mint 98 ezer fiatalt vettek fel. Idén a ponthatárok az orvosi egyetemeken nőttek látványosan, míg a gazdaságtudományi képzéseken csökkentek. Egyetlen olyan szak volt, amelyre kizárólag a maximális 500 ponttal lehetett bejutni, ez pedig meglepő módon az ELTE német, német nemzetiség és latin képzése. Az első 15 legnépszerűbb szak között ott van az ápolás és betegellátás, illetve a pedagógusképzés is, amit az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, Horváth Zita úgy értékelt: „A fiatalok, a szülők és a pedagógusok megértették azt az üzenetet, hogy ezekre a területekre érdemes jelentkezni, mert egyrészt van perspektíva, azért, mert jó színvonalú képzésekről van szó, és biztosan állítható, hogy a hallgatók el tudnak helyezkedni szinte azonnal a diplomaszerzést követően.” Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hiába számít a pedagógusképzés a népszerűek közé, az egyetemről kilépve valójában kevesen kezdenek el a szakmában dolgozni, és hasonló a helyzet az ápolók esetében is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
